Az utolsó csepp, amikor a mandulaműtétemre jelentkezek be a kartonozóban és a hölgy megkérdezi, hogy hol dolgozom. „Főállású anya vagyok” – felelem, mire ő hangosabban: „De hol dolgozik?” Én újra, még hangosabban -„főállású anya vagyok”. A hölgy azonban nem adja fel – „nincs munkahelye, nem dolgozik?”„Munkahelyem? Ja, nem, az nincs” – hebegem szemlesütve.
Úgy 20 év körüli lehettem, főiskolás és kedvenc tanáromnak egy kérdésére ellentmondást nem tűrően kijelentettem, hogy én pontosan tudom, milyen lesz az életem: férjhez megyek, lesz két gyerekem, tanítani fogok, minden rendben lesz. Emlékszem a válasz hallatán tanárom arcára, különösen a szemére. Dühített.
Anyának lenni szívás. Elég sok esetben. Ó, emlékszem még én arra a csajra, akit a gyerekvállalás gondolatára bizony kilelt a hideg, és úgy gondolta, hogy majd. Egyszer, talán.
„Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.”
Háromgyermekes anya vagyok. Fiaim 9, 7 és 2 évesek. Hogyan változtatott meg az anyaság? Erre a kérdésre nagyon egyszerű válaszolni.
Ne haragudjanak, hogy férfi létemre billentyűzetet ragadok, de mikor hallottam a páromtól pályázatukról és olvastam a meghosszabbított határidőt, úgy éreztem írnom kell, mert ebben a témában olyan keveset hallani a férfiakról, pedig az ő életüket is alaposan megváltoztatja a gyerekvállalás.
(A fülbevaló)
Milyen ma kamasznak lenni? Nem tudom. A „kamasz” fogalmát mi csak bizonyos szituációkban használjuk, saját magunkra. Én legalábbis biztosan így teszem. Amikor ki akarom húzni magam bizonyos feladatok elvégzése alól.
A kamaszkor igen bonyolult, ugyanakkor mégis az egyik legnagyobb örömökben gazdag korszak egy ember életében. A sok megpróbáltatás, erőfeszítés során rengeteg tapasztalatot, tanulságot és önbizalmat nyerünk, melyeket további utunkon fel tudunk használni.
Úgy gondoltam, hogy ezt az egész művet nyitom egy csodálatos, elgondolkodtató mondattal, majd az kifejtem, megnyerem ezt az egészet, híres leszek, gazdag, és mindenki szeretni fog. Ehhez képest semmi találó dolog nem jut eszembe.
