Szerintem én a létező összes kifogást felsoroltam már életemben. Kezdve a klasszikus „vastag a csontom”, „ilyen az alkatom” szövegektől, haladva a „nem is vagyok olyan kövér”, „vannak nálam sokkal kövérebbek” rigmusokig. Meg amúgy is, mindenki gonosz, aki beszólogat a súlyomra, hát nézzen már magára!

Aztán egy napon sétáltam hazafelé. Nem volt valami meleg, rólam mégis folyt a víz- a plusz kilók cipelése megizzasztja az embert. Ruházatom a szokásos kényelmes cipő, bő farmer és mindent takaró sötét felső. Átvágtam egy téren a ház előtt, ahol egy padon fiatalokból álló csapat bandázott. Ahogy elhaladtam mellettük, hallottam, hogy kinevetnek. Hogy nézd már, hogy izzad az a dagadt nő. De hát én még csak 24 éves voltam! Akkoriban illene lánynak hívni. De ahogy kinéztem…

Gyerekkoromban vékony voltam, fiatalon sokat sportoltam, azonban a főiskola elvégzésével és egy rossz házassággal a nyakamban, igyekeztem evéssel kompenzálni az elrontott életemet. Ételemet és véremet a hazáért, nagyjából ez volt a mottóm. Ettem, ettem, meg dolgoztam. Olyankor nem voltam bánatos, az jól esett, a kaja szeretett engem, a munka meg lefoglalt. Egy idő után viszont már nem voltam önmagam.

Furcsa, hogy belülről, a zsírbörtönből kinézve nem tűnt olyan vészesnek a helyzet, nem éreztem olyan kövérnek magam, mint amilyen voltam. Pedig az volt, 24 évesen 121 kiló voltam. Ennek 8 éve.

Szóval keresztülhaladtam a téren. Hazaérve rám tört a felismerés, hogy uramatyám, ez nem mehet így tovább. Elkezdtem nézelődni mindenféle netes fogyis oldalakat, de nem találtam igazi segítséget. Elkezdtem úgy, ahogy tudtam. Pici apró változtatásokkal lement vagy 15 kiló néhány hónap alatt. Ami annyira nem látszott, még úgyis marha nagy voltam. De lendületes voltam, terveztem a további fogyást. Ebben az időszakban hagyott el a férjem. Ott maradtam Budapesten egy szál egyedül, pénz nélkül, jövő nélkül. A magány, önsajnálat, shock, megoldandó feladathalmaz meghozta az eredményét, gyorsan leszaladt újabb 15 kiló. Onnan azonban nem tudtam mozdulni. Megmaradtam úgy, gondoltam én ennyit tudok fogyni.

Így ismerkedtem meg a jelenlegi férjemmel. Hamar összeköltöztünk, hamar lettek gyermekeink, ő így szeretett, ahogy voltam, nem mondta, hogy változtassak.

De ahogy néztem a két csodás tiptop kislányomat én végig arra gondoltam, hogy ilyen szép kislányoknak nem lehet ilyen csúnya anyukája! Ekkor váltottam teljes életmódot. Nem volt olyan nehéz, bár kétségtelen lemondásokkal járt. Velem nem lehet csak úgy mekizni menni, mert kiszedetem a cézár saliból a kenyérkockát seperc alatt ott is. De ma már nagyon sok olyan termék van, amivel ezt az életmódot tartani egy kis ráfordítással nem nehéz.

Mellé elkezdtem edzeni, letettem a cigit, egészségesen kezdtem élni. Eleinte tornázás után a padlón fekve sírtam, bizony ordítva sírtam, hogy ezt nem tudom megcsinálni! Közben a gyerekek a járókában játszottak és figyeltek mellettem. Vagy rajtam csimpiztek és együtt nyomtuk, azt ők is élvezték a közös tornát. Aztán rájöttem, hogy helyettem senki sem fog segíteni magamon, és egyre könnyebbek lettek a súlyok, kitartottam, nem adtam fel, küzdöttem magamért.

Jelenleg heti 4x edzek minimum, futok, nem eszek cukrot, alacsony szénhidráttartalmú ételeket készítek. Nem vagyok tökéletes, nem is leszek az. De jól érzem magam. 70 kiló vagyok most.

És bizony a személyes példa sem utolsó ebben, nálunk a lányaim még a homokfagyit is cukormentesen készítik anyának. Hozzátéve a gyermeki őszinteséggel, hogy azért, hogy ne legyen megint nagy anyának a popója!

Már nem csak kényelmes ruhákat hordok, hanem olyat, amilyet szeretnék. Már nem nevet ki senki az utcán, nem izzadok. Már nem azért néznek meg az utcán. Már nem félek önmagam lenni. Vagy néha fotózásra menni és egy kicsit más lenni.

Gyereket nevelek, háztartást vezetek, dolgozok, oktatok, előadásokat tartok, edzek, futok és jogi egyetemre járok. Ez az új ÉN került a fotelhuszár cukorkómás kifogáskapitány helyére. Tele energiával és lendülettel.

Munkám során körülvesz a halál, bűnügyi helyszínelő vagyok. Ha valamit tanulhatok ebből az az, hogy sosem késő változtatni. Viszont az élet túl rövid ahhoz, hogy ne úgy éljünk, ahogy szeretnénk. Ne holnaptól, mától. Mert nem csak a kifogások fogynak el, hanem egyszer a holnapok is. Merj élni, merj változtatni, mert mások sokan vannak, de belőled csak egy van. Élj úgy, ahogy szeretnél!