A változás sokszor látványos. Bekerül a hírekbe, mindenki erről beszél, eltitkolni sem lehet. De megtörténhet csendben, észrevétlenül, jóformán sejtszinten. Az én változásom ilyen volt, és mint mindig, a történéseket a karmám irányította. Nem vagyok buddhista, de hiszek a Sorsban, tudom, hogy nincsenek véletlenek, sem pedig értelmetlen történések. Mindennek megvan a helye és oka az életben, de nem mindig ismerjük ezt fel. Én is utólag döbbentem erre rá. Közel két éve történt, hogy hosszabb kihagyás után ismét fejest ugrottam az álláskeresésbe és néhány hónap után elvetődtem egy két fős céghez, ahol asszisztenst kerestek. A hely minden tekintetben megfelelt, így amikor végül megkaptam az állást, nagy izgalommal és lelkesedéssel készültem az első munkanapomra. Főnökömmel azonnal megtaláltuk a közös hangot. Hasonló magánéleti körülmények, gyerekek, család, ráadásként rendkívül kedves, szakmájában keresett illető volt. Úgy éreztem, az ő mindennapjait szívesen megkönnyítem. Az újév első hétfőjén kezdtem. Főnököm körbevezetett, eligazított, majd megemlítette, hogy az üzlettársa is be fog nézni. Nyilván engem akar szemrevételezni, gondoltam, hiszen még nem találkoztunk. Tettem a dolgom, ismerkedtem a hellyel, a munkával, majd kisvártatva csengettek. Jó asszisztenshez illőn siettem ajtót nyitni, amikor pedig kitártam, ott állt egy középkorú férfi, akiből áradt az arrogancia. Az üzlettárs. Ebben a pillanatban rádöbbentem: ő lesz az üröm az örömben, hisz alárendeltjeként bizonyára a céltáblája leszek. Ismertem már ezt a típust, tudtam, mire számíthatok tőle. Miközben ezek a borús gondolatok elfoglalták elmém egyik felét, a másik fele azért a porondon maradt, követte az eseményeket. Bemutatkoztunk egymásnak, s a férfi egészen udvarias és kedves volt. Megróttam magam, hogy rosszhiszemű vagyok, hisz ismeretlenül ítéltem el őt, így optimistán tekintettem a jövőbe. Teltek a hónapok, s egy decemberi napon rádöbbentem, csaknem egy éve itt vagyok. Akkor azonban már foglalkoztatott a gondolat, hogy kilépek. A munkát szerettem, a főnökömmel való kapcsolatom remek volt, de az üzlettárs… Nemhogy rácáfolt volna első benyomásomra, hanem százszorosan megerősítette azt. Nem múlt el nap, hogy ne zúdította volna rám a gorombaságait, olyan feladatok elvégzését követelte meg, amelyeket egy adminisztratív munkatárstól senki nem kérhet. Felmerült persze a kérdés, miért csinálom ezt, miért nem hajítom elé a felmondásomat. Nos, azért nem tettem, mert amíg tépelődtem, beköszöntött a tavasz és összedőlt körülöttünk a világ. Főnököm hirtelen kórházba került, s tudható volt, hogy hónapokra ki fog esni a munkából. Ez pedig azt jelentette, hogy az üzlettárs veszi át a cég működtetését, ergo pokollá válik az életem. Így is történt. De kitartottam, mert szükség volt rám és segíteni akartam. Ezért tűrtem el az egyre durvább sértéseket, végeztem az egyre hihetetlenebb feladatokat, és közben éreztem, hogy a stressz maga alá temet. Már a gyermekeimhez sem volt türelmem, s egy nap ráébredtem: nem bírom tovább. Bár furdalt a lelkiismeret, benyújtottam a felmondásomat. A kórházba vittem be a főnökömhöz… Megbeszéltük a formaságokat, majd megkezdtem a napi munkát, s egyszer csak megcsörrent a telefonom. Az arrogáns hívott. Tudtam, azért keres, hogy a felmondás miatt elverje rajtam a port. Nagy levegőt vettem és fogadtam a hívását. Eleinte megdöbbentően higgadtan beszélt, úgy tűnt, megérti a döntésemet, így kezdtem megnyugodni. Öt perccel később aztán felrobbant. Durva sértéseket vágott a fejemhez, vádolt, hogy cserbenhagytam őket, hogy nem segítek, és hogy nem ezt ígértem. Hallgattam, és miközben tudtam, hogy igazságtalan minden szava, lassan mégis elborított a bűntudat. Már majdnem bocsánatot kértem, amikor hirtelen azt kiáltotta: kicseszett titkárnő. És ekkor nagyon furcsa dolog történt. Valaki kiabálni kezdett. Ezt a hangot még sosem hallottam. Idegen volt és dühtől fuldokolva azt ordította: nem, nem igaz! Lecsaptuk a telefont, s azután csak ültem magam elé meredve és éreztem, hogy az imént valami nagy dolog történt. Mert a saját hangomat hallottam, az kérte ki magának a számtalan megaláztatást, sértést, hálátlanságot. Világéletemben irtóztam a konfliktusoktól, ezért sosem tudtam kiállni magamért. Eddig. Mert most a karma az utamba vetett egy embert, akinek az volt a feladata, hogy durvaságával megölje a bennem rettegő nyuszit és életre keltse a tigrist. És azt is megértettem, hogy ezért a pillanatért, ezért a kiáltásért kellett ide érkeznem, s most, hogy a lécet megugrottam, már semmi nem lesz ugyanaz. Többé nem leszek meghunyászkodó szolgálólány, és nem akarok már titkárnő lenni. Elvégeztem a feladatot, amit az élet kiszabott, átváltoztam, és a kívánságom is teljesült. Már nem vagyok asszisztens. Végre elindultam azon az úton, amelyen járni mindig is vágytam, és bármily furcsa, hálával gondolok arra a férfira, aki ezt lehetővé tette azáltal, hogy akaratlanul is megváltoztatott.