Korábbi évek pályművei

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2019

Lejla Twin: Valami örök

„Tudom, a magányra gondolsz. Arra a mély, sűrű magányra, mely minden teremtő lelkű embert körülvesz, a magányra, mely légköre az ilyen életeknek, mint a földnek a levegő. Hát igen. Akinek dolga van, magányos. De nem olyan biztos, hogy ez a magány szenvedés is.

Nagy Ildikó: A vállalt magány esete

Tizenhárom évnyi, gyerekfejjel kötött házasság után hagytam el a férjem, két gyerekkel a hónom alatt. Szomorúan, de mégis tele reménnyel, hogy lesz még jobb is a helyzet. Hittem abban, hogy még megtalálom a társam, hisz’ fiatal voltam, a gyerekek, a család töltötte ki az addigi életem, szerettem anya, feleség lenni.

Rády Szilvia: Helló Viki!

Kérdezted a telefonban, hogy mi újság velem, ígértem, hogy részletesen mindent el fogok mesélni, így hát billentyűzetet ragadtam, most írok.
Ott kezdem, hogy Tamással áprilisban szakítottunk.

F. Márta: Nesze neked, Füles, egy Terézapu!

Egy osztálytársam hívott Fülesnek a középiskolában. Neki köszönhetem, hogy harmadik lettem a fiúk által szervezett szépségversenyen. Pontozták az alakot, a frizurát, a szemet, a mosolyt, és ami az erősségem volt, az észt.

Kassay Zita: Terézanyuságom története

Elég fiatalon megtaláltam az igazit. 17 éves koromban. Igen hullámzó és vad érzelmekkel teli kapcsolat vezetett a házasságig. Aztán valahogy kezdett világossá válni számomra, hogy ez nem azaz élet, amire vágyom.

Tóthné Bernárd Emese: Indián nyár / A nő

A nő, ki inkább volt jelentéktelennek mondható, mintsem szépnek, a szombaton is dolgozni kényszerülők fáradt vonásával lépett be a metrókocsiba. A szerelvény enyhe rándulással suhant be az alagútba. A nő rezzenéstelen arccal vette tudomásul a poros, sötét ablakból felé visszatükröződő képet.

Rozalinda: Terézanyuságom története

Eddig életem során 2 nagy szerelmem volt. Amilyen nagy lánggal lobbantak fel és borították fel akkori életemet, olyan hirtelenséggel is értek véget.

Mindezek ellenére mégis a szerencse fia vagyok…

Kertész Ágnes: kevéske boldogság-napsütés

Napjainkban

Csütörtökön hazaérkeztünk. Jó buli, jó nyaralás volt. Régi és új barátnők dacolva a széllel Sopronban barangoltunk. Élveztük a luxusszálló kényelmét, kényeztetését.

Kocsis Blanka: Bence

Terézanyu-e vagy? Hát én sokkal inkább az vagyok, mint szerettem volna valaha is. Éveken át néztem nyitott nyári szórakozóhelyeken fekete fiúk csillogó idomait, de vagy nem mertem velük szóba állni, vagy kiderült, hogy lájtos dílerek. Szerelmes voltam a legjobb barátomba folyton, aztán hónapokig vártam, hogy észrevesz a kollégám. De nem, soha nem!

Folk Erzsébet: Terézanyuságom története

Hatvankettő éves vagyok, a szocializmusban születtem. Egy szép ország építő korában, amiből gyerekként csak a Balaton-közeli falu békéjét, a körös-körül erdős dombok és szőlők nyugalmát élveztem. Néha otthon, suttogás bezárt és megvert apáról, de 1956-ot csak felnőttként értettem meg. A gyerekkor gyorsan elröppent.