Látlak, hallak Titeket: “Nekem két gyermekem van, nekem három. Vagy négy. Nekem csak egy, de beteg. Vagy egyedül nevelem, az apja meghalt, elhagyott, sosem volt. Nehéz. A háztartás, a munka, a rángatás egyik helyről a másikra, a logisztika. Vacsora, mosás, takarítás és a jó, szép feleség szerep.” Ahogy belül szólnak ezek a helytálló és fájó… Bővebben »
Amikor közel húsz év után nem búcsúztam el a lányoktól, azt hittem belehalok. De még csak nem is sírtam. Valami fura üresség volt bennem. Valaki mondogatta belül, hogy velük soha többé, de nem igazán jutott el ez akkor a tudatomig. Mással kellett foglalkoznom. Harminc év házasság után el kellett költöznöm otthonról, el a városból is.… Bővebben »
Mi az, ami feltölt, ami kikapcsol? Az utazás. Kiskorom óta bennem van a „travel bug”. Erdélyben nőttem fel, még a Ceausescu érában. Akkoriban csak 2 évente kaphattuk kézhez az útlevelet, meghatározott országokba utazhattunk, nyugatra egyáltalán nem. Szüleim arra spóroltak, hogy felpakolhassuk a Skodánkat, és kitekinthessünk a vasfüggöny mögül. Bejártuk Európát, mármint azt a részét, amit… Bővebben »
A womenikusz workaholikusz egy különleges nőfajta. Dolgozik reggel, délben, este, meg éjszaka is. Könnyen felismerhető a szeme alatti árokszerű karikákról, napközben elegáns ruhákban jár, de minden becsületes példánynak ott lapul a szekrényében minimum egy mamusz, amit, ahogy a többi dolgozó egyed hazamegy, azonnal felvesz, közben a másik kezével a tűsarkúját olyan messzire hajítva, amennyire csak… Bővebben »
A Kimenő az én olvasatomban olyan szabadidőt jelent, amit a kisgyerekes családokban az egyik szülő biztosít a másiknak. Eszerint az Egyik vigyáz a gyerekekre, mialatt a Másik pedig elhagyja a családi ingatlant egy kis időre szabad program céljából. Hogy ne veszítse el a józan eszét. (Anyósom is mesélte, hogy annak idején a három kisgyerekes korszakában… Bővebben »
Elmondhatom? – kérdezte izgatottan újdonsült, fiatal barátnőm Adél, évekkel ezelőtt egy gyorsétteremben. Bátorítólag bólintottam, mire ő belekezdett szövevényes love sztorijába, egy nős férfival. Indulatosan fűzte egymásba a szavakat, közben nagyokat sóhajtott, és éreztem, hogy a mély levegővételek mögött több titok lappang. Elmondhatom? – kérdeztem a kineziológust, – amikor már kellőképp „kifájtam” magam -, hogy kezdem… Bővebben »
Pár évvel ezelőtt hajnal tájt… A nappali padlóján fekszem, és a plafont fürkészem. Igen, lefeküdtem a földre, mert azt éreztem, hogy maga alá gyűr a tehetetlenség, a düh, az elvárások, aminek nem tudok megfelelni és már nem tudok velük mit kezdeni.Lassan fél éve nincs munkám. Több tucat önéletrajz kiküldve. Túl olyan munkán, ahol nem, hogy… Bővebben »
„Mindig álmodoztam, hogy írni fogok. Írni könyvet, mesekönyvet, bármit és bármiről ami megjeleníti a mindennapokat és az életet. Most is írnék, de a kislányom és a férjem egyszerre követelik a vacsorát és persze mindenki másra vágyik, de azt nem kérdezik és nem tudják, hogy én mit szeretnék. Gyorsan tálalom a vacsorát és bízom benne, hogy… Bővebben »
Azt kérded tőlem, miért dolgozom, én pedig egyre azon tűnődöm, vajon feltennéd-e ezt a kérdést ugyanígy a férfiaknak is. Aztán rájövök, hogy az ő esetükben éppen fordított előjellel lenne mindez adekvát. Odamehetnél az útfelbontásnál a gödör szélén unottan a lapátjára támaszkodó melóshoz, a kocsmában a langyosodó sörébe bámuló gyűrött úrhoz, vagy az egyetemről kihullott, otthon… Bővebben »
Kiút a szülés utáni depresszióból Gyerekkoromban az egyik kedvenc filmem a Híd a Kwai Folyón volt. Nem éppen egy Büszkeség és balítélet, de a filmes ízlésemet apám formálta. Semmi romantikus, ellenben minden, aminek volt valamilyen filmtörténeti értéke. A Híd a Kwai folyón második világháborús, japán fogságba esett amerikai katonákról szól. A fogolytábor jelszava: Tegyen boldoggá… Bővebben »
