Végre péntek! Ilyenkor csak délig dolgozok, aztán usgyi, hétvége! Szabadság! Vagy valami hasonló, mindenesetre végre olvashatok fél óráig anélkül, hogy megzavarnának. Örülök, hogy dolgozhatok. Sosem akartam, hogy eltartsanak, de néha azt kívánom, bár kapnék egy hónap szabadságot. Vagy kettőt. Szeretem a munkám, néha csak a munkahelyemen érzem, hogy megbecsülnek, vagy tartanak valamire. Bár a főnököm… Bővebben »
Anyám mesélte, hogy amikor a nyolcadikos ballagáson én mondtam a búcsúbeszédet az egész iskola előtt, keresztanyám azt mondta, hogy még sokra viszem. De csalódást okoztam nekik, mert semmire sem vittem. Csak anya vagyok. Négy fiam van. Az elsőszülött 2007-ben született, és három éves volt, amikor megszülettek iker öccsei. Tudatosan így terveztem a testvér születését, hogy… Bővebben »
1977. Születtem valamikor valamiért, de senki sem tudja, hogy miért… a szüleim hamar elváltak, édesanyám nevelt egyedül a bátyámmal együtt. Gyerekként kezelhetetlen voltam, mert állítólag apámra ütöttem, édesanyámtól egész életemben azt hallgattam, hogy milyen rossz vagyok, nem érek semmit. Mindig is rossz tanuló voltam, kamasz koromban több probléma volt velem, mint 10 gyerekkel ezért sok… Bővebben »
Édes ez a kislány, de be van oltva zene ellen. Nézem, ahogy vékonyka teste a levegővétel ritmusára mozog. – Ez fuvola kicsim! Fújd, ne szívd! Bori bólogat, kis fürtjei repkednek. Lábain csinos, ám kissé leharcolt „angol turis” csizma. Harmadik gyerkőc, nem telik újra. De kit érdekel a pénz, ha ilyen angyali kislánya lehet. Vajon milyen… Bővebben »
Már tíz perce az előszobában vagyunk. A cipő felvételével nincs nagy gond, kicsit támaszkodva, meg-megbillenve, de egyedül húzza fel. Na jó, nem fűzőst, tépőzárast. A sapkánál megkeresi az össze-varrást, – ez az -, mondja, és egy gyors mozdulattal a fejébe csapja. Igazít egy kicsit az elején, mélyen a homlokába húzza. Sál a legegyszerűbb művelet, de… Bővebben »
A hatvani FOGYATÉKKAL ÉLŐK NAPPALI INTÉZMÉNYE intézményvezetőjeként pályázok. Mi 4-en foglalkozunk az értelmi sérült fiatalokkal: Viccesek vagyunk… …és vidámak, de a célunk egy: hogy ők mindannyian boldogan töltsék nálunk mindennapjaikat!
Van egy visszatérő rémálmom. Nehéz, fullasztó sötét álom, amely ha rátelepszik a mellkasomra majd’ megöl. Álmomban nem vagyok, nem lehetek az, aki a valóságban, az a kreatív, sokoldalú, diplomás nő, aki ahhoz szokott, hogy ésszel és szorgalommal mindent elérhet. Gyermekoromban úgy neveltek, hogy a csapból is ez folyt: „ Valósítsd meg önmagad, bármi lehetsz csak… Bővebben »
Te miért dolgozol? Olyankor legalább érzem, hogy ÉLEK! Szerettem és szeretem a munkámat. Mindig is sikeres, független üzletasszony voltam. Mindkét gyermekem születésekor, az üzletből mentem a szülőszobára. Gyakran tornyosultak a fejem felett a terhek. Igen! Én is, mint más szívtelen dolgozó anya, rövid otthonlét után siettem vissza a munkába. Hihetetlen logisztikával lavíroztam a munka, a… Bővebben »
Egy nappal ismét rövidebb az esztendő, és nálam nem történt semmi rendkívüli, nem kötöttem milliós üzleteket, nem adtam okos tanácsot senkinek, nincs sikerélményem, csak az állandó mókuskerék van, amiből, úgy érzem, soha nem tudok kiszállni. Vidéken élek, Erdély közepén, ahol a gazdaság romokban hever, és nem vagyok értelmiségi, csak egy tenyeres talpas háziasszony, akinek nincs… Bővebben »
A kistarcsai kórház stroke és neurológia osztályán fekszem, hason, és jobban teszem, ha meg sem mozdulok. A számból infúzió cső lóg, ami az ágyam melletti hokedlira helyezett ipari mennyiségű teában végződik. Megnyugtató, hogy még mellettem van a nővérke. Az ebédosztáskor kétszer is a tányér mellé nyúltam, ő megfogta a kezeimet és rátette a tányér szélére.… Bővebben »
