Beszélgessünk, anya. Olyan ritkán beszélgetünk. Te erre, én arra, család, gyerek, munka, mókuskerék. Könnyek és nevetés. Képzeld, a minap a konyhapult mellett álltam, mikor a gyerek azt mondta, pont olyan vagyok, mint te. Jó, mi? Ezen hosszan eltöprengtem. Nem tudom, te büszke lennél- e erre a mondatra? Kíváncsi vagyok, vajon te mit gondolsz rólam? Néha… Bővebben »
Amikor először olvastam az idei kiírást rögtön az villant át az agyamon, hogy a tavalyi kiemelt írásomat még külön kérésre sem olvasta el anyám az elmúlt egy év alatt. Gúnyosan mosolyogtam is egyet, hiszen akkor idén nyugodt szívvel megírhatok mindent Róla. Rólunk. Kiteregethetem mind a 28 évem keserűségben ázott szennyesét, felsorakoztathatom meg nem értettségem katonáit,… Bővebben »
Anyukám és én lassan 18 éve vagyunk Anyukám és én; rengeteg hasonlósággal köztünk. Hiányosságainkból, erősségeinkből árad, hogy sok közünk van egymáshoz. De ebben semmi rendkívüli nincs is, hisz ő az én Anyukám, én pedig az ő lánya vagyok… Kislányként sokszor elmeséltettem vele, hogy milyen volt nélkülünk, a testvéreimmel, hogy milyen volt, amikor én úton voltam.… Bővebben »
Azon az emlékezetes karácsonyon, amikor a romániai forradalom zajlott, anyámat csak az ünnepekre engedték ki a kórházból. 10 éves voltam. Nem emlékszem, hogy pontosan mikor kezdődött a betegsége – a kórházi zárójelentésekből vissza lehet követni, de fontosabb, hogy nekem mi maradt meg ebből -, csak arra, hogy gyakran szédült és fájt a feje. Sokára derült… Bővebben »
Drága Édesanyám! Gondolsz-e rám mostanában? Jut-e eszedbe, hogy már 15 éves lettem? Szeretném veled tudatni, hogy nagyon hiányzol. Amikor 2 évvel ezelőtt elmentél, sokáig nem akartam elhinni, hogy soha többé nem fogsz visszajönni. Vártalak, minden nap. Heteken, hónapokon keresztül azon gondolkodtam, hogy tudtál bennünket itt hagyni. Először csak apát okoltam, biztos voltam benne, hogy miatta… Bővebben »
Együtt siettünk egy hideg téli reggelen az iskolába. Ő a gimnáziumba, ahol tanított, én az azzal szembeni általános iskolába, ahol végzős voltam. Tanítottam, gyerek a felnőttet. – Ne keseredj el, a tanítványaid szeretnek. Ki kell derülnie az igazságnak. Nem lehet, hogy ne jöjjenek rá a megyén, hogy hamisítják a leveleidet, az aláírásodat. Ő csak ment… Bővebben »
Öt percem van, míg megérkezik fogadóórára a következő anyuka, nem megyek hát ki az udvarra, hanem felkapom az öltözőben heverő színes kiadványt és lapozgatni kezdem. Mire eljutok a legutolsó oldalig, már meg is érkezik, pontosan a megbeszélt időben, mosolygósan Judit. Mielőtt beszélgetni kezdenénk művészlelkű, bolondos, szöszke kislányáról, meglengetem a lapot, s elújságolom neki, író pályázatot… Bővebben »
Milyen a kapcsolatom az anyukámmal? Ha őt kérdeznénk, vajon mit felelne? Szerintem elfogadható. A lelki részek hiányoznak belőle; az, hogy megbeszéljük az érzéseinket. Illetve, hogy ő meghallgassa azt, hogy én mit érzek. Csak az a fontos, hogy ő mit érez. Rájöttem, hogy én valami mást szeretnék. De mi legyen az? A választ tudtam. Szeretetteljes kapcsolat.… Bővebben »
Még ma is emlékszem a könnyek ízére a számban. Négy éves vagyok, és a „maszekóvoda” öltözőpadján ülök. Anya nem sír, de ő is szomorú. Reggel hat óra van, én vagyok az első az oviban. Anya gyönyörű. Hullámos barna haja angyalszárnyként omlik le a vállán, szeplői nem látszanak, mert otthon gondosan bekente alapozóval, hatalmas kék szeme… Bővebben »
Megszülettem. Nem várt gyerek voltam – egy 18 éves, szinte gyerekanyától. Apám két éves koromban elhagyott bennünket. Olyannyira megviselt, hogy nem voltam hajlandó megszólalni évekig utána, majd időnként hisztérikus dühkirohanásaim voltam; sokszor kezelhetetlenné váltam. Csak én és anya maradtunk. Életünk tökéletes mederben folyt, gyermekkorom legszebb pillanatai fűződnek ahhoz a néhány évhez, amit együtt töltöttünk –… Bővebben »
