Kellemes májusi este van, gondolok egyet, sétálni indulok, egyedül, mint mindig. Tömény akác illatot kavar az esti szellő, minden olyan szép, csendes, nyugodt. Egy padhoz érve leülök, a mellettem lévő padon egy fiatal pár igen csak heves csókcsatát vív, becsukom a szemem, és egy régi, nagyon régi május estére gondolok. Egy zöld szempár tekint rám a múltból, egy magas szőke fiú alakja tűnik fel a képzeletemben, egy fiúé, az első szerelmemé.

Nagyon korán serdültem, tizenöt évesen már kész NŐ voltam, ráadásul a sors igencsak szerelmes természettel, áldott, vagy vert meg. Vidéken éltünk ezért középiskolába Budapestre jártam, minden nap ingáztam oda-vissza. Kellemesebben teljen az idő, bandába verődtünk, a miénk volt az utolsó kocsi a vasúti szerelvényen, ahová idősebbek a lábukat be nem tették volna. A bandába tartozott egy fiú, magas szőke, zöld szemű, hátán a gitárját cipelte nap, mint nap, játszott nekünk, énekelt, a mai napig a fülembe cseng a kedvenc száma „Egyedül járok köztetek”. A csajok imádták, jómagam is áhítattal néztem fel rá, bár ő tudomást sem vett rólam, hosszú ideig, mígnem egy reggel, hirtelen elkapott és szájon nem csókolt, amit ki tudja milyen ösztön által vezérelve igen csak ügyesen viszonoztam. Miután elengedett, meglepődve súgta a fülembe „te kis hány éves, honnan tudtad hogyan kell csókolózni”, ráöltöttem a nyelvem, fülig vörösödtem és egyből szerelmes lettem.

Másnap reggel mellém lépett, kihúzta a csatot a feltűzött hajamból, így szebb vagy Tücsök, súgta, átölelt, megcsókolt, bebújtunk a kabátunk alá, ott folytattuk, így ment ez nap, mint nap. Délután randi a Feneketlen Tónál, ahol padba véstük a nevünket, nagy csavargások, kis mozikban összebújások. Megígértük egymásnak, hogy csak az ásó-kapa-nagyharang választhat el bennünket. Természetesen mindez a tanulás rovására ment, amit édesanyám nem nézett jó szemmel. Egy májusi estén kifeküdtünk a kertünk aljában csordogáló patak partjára, vadul csókolóztunk, majd hirtelen eltolt magától.

– Tücsök, hagyjuk abba, nem szeretném az életed tönkre tenni.
– Szeretném!
– Nem!

Annyira belemerültünk a szerelmeskedésbe, nem vettük észre, hívatlan látogatónk akadt, mégpedig a húgom, aki azonnal rohant édesanyámhoz beárulni. Anyukám akkor nem szólt egy árva szót sem, viszont másnap este várt bennünket a pályaudvaron, ahol is akkora pofont kaptam szerelmem szeme láttára, hogy megfordultam a tengelyem körül. Soha többé nem randiztunk, fájó szível, csalódással szemléltem, ahogy a szemem láttára más lányokkal csókolódzik. Annyira fájt, hogy édesanyám így viselkedett velem, bosszút esküdtem, otthagytam az iskolát, tizenhat évesen hozzámentem egy fiúhoz, akit nem szerettem. Az esküvőm előtti napon búsan bandukoltam hazafelé, amikor is a hátam mögött, meghallottam a jól ismert hangot.

-Tücsök, nem vagy normális, miért, mondd miért?
-Nem érdekelsz!- vágtam oda, közben a szívem majdnem megszakadt.

Az élet ment tovább a maga útján, gyermeket szültem, akiből pillanatok alatt felnőtt férfi lett. Fájó szível búcsúztunk az ELTE Kollégiumának kapuja előtt, sírtam, zokogtam, úgy éreztem akkor, most veszítettem el a fiamat. Gyakran meglátogattam, egy ilyen látogatás alkalmával ért a meglepetés, mivel gyermekem nem egyedül várt a buszpályaudvaron, egy gyönyörű, fekete hajú kislányt ölelt. Kislány mosolyogva bemutatkozott, kínosan éreztem magam, nem tudtam hogyan kell ebben a szituációban viselkedni. Néztem Őket, és rádöbbentem, most veszítettem el a fiam, soha többé nem én leszek az életében a legfontosabb, a helyemet átvették a NŐK!
Átölelem a kislányt-
– Figyelj, én szeretni fogom azt a nőt, aki szereti a fiamat!
Rám mosolygott:
– Értem.

Másfél év múlva, amikor gyermekem közli, hogy szakítottak, záporoznak a könnyeim, nézem a közös fotójukat, siratom a kislányt. Mai napig jó barátságban vagyunk, de nem csak vele, hanem minden lánnyal, aki a fiam életében jelen volt, van.
Esteledik, a fiatalok fegyverszünetet tartanak a csók csatában, felállok, rájuk mosolygok, és arra gondolok, vajon ez-az első szerelem az életükben, Ők hogyan fognak visszaemlékezni rá?
Az én első szerelmem már az angyallányoknak énekli, hogy,” Ha volna valaki, aki megfogná a kezem”.

Laci, nekem nincs senki, aki megfogná!