– Ismét rám rakódott pár kiló – futott át az agyán- és persze a karomon látszik a leginkább…no meg az arcomon…kevesebbet kéne nasizni…és a hajam, hát igen, csak lóg, se fazonja, se fénye…a fehér térdig érő szoknya sem a legelőnyösebb választás ezekre a sonkás lábakra… Batthyány tér. A gondolatok tovarebbentek a metróval együtt, ő pedig nyugtalan léptekkel megeredt a HÉV felé.

Szombat esti kerti parti várja a családdal, barátokkal együtt. Már mindenki biztosan ott lesz, mire odaér…mindenki… A nő, kinek élete inkább volt hétköznapi, mintsem érdekes, őrizgetett egy maréknyi kamaszos álomképet a szívében. Ez az álomkép volt számára a pezsdítő öböl sekélyes napokon. Csöppnyi buta rejtély, amiről soha nem beszélt senkinek, még a barátoknak sem. Nem akart csorbát ejteni az elvárások alapján róla kialakult képen.

Hiszen ő volt – az anyu készen van már az ebéd…megvetted a füzeteket amit kértem…kimostad a kedvenc pulcsimat, mert holnap azt szeretném felvenni…

És ő volt az is, aki – drágám kivasaltad az ingem…hová raktad el megint a zoknimat…csak nem fáradt vagy, pedig ezen a héten még csak kétszer… De lehetne még sorolni munkahelyi, barátnői, gyermeki szerepeket, mik szorosan satuba fogták, dobozba zárták, s felcímkézték a lelkét.

Csak a kis álomkép volt érinthetetlen, melyben egy férfi volt,
csillagokkal a szemében. Csillagokkal, amilyet az ember a képzelgés fényeivel fon meg vékony arany szálakból, hogy csak az láthassa, aki erre érdemes…és ő látta, s úgy vágyta ezt a tekintetet, mint hosszú
évek óta semmit.

A meleget lehelő aszfalton hangtalanul lépdelt fel a ház felé, meg-megigazgatva a kelleténél fentebb csúszott fehér szoknyácskát a térdénél, majd lágy mosollyal arcán lenyomta a kilincset. Hirtelen zajosan nyüzsgő, nevetgélő világ hatolt a tudatába, egy kert, ahol mindenki kisgatyában, fürdőruhában, vizesen szaladgált, napozott, vagy bográcsot kavargatott hosszú, sárgult nyelű fakanállal.

Elöntötte a boldogság, tudta, itt ő most szeretve lesz, barátokkal körülvéve, s leteheti a világ gondjait, az aznapi fásultságot néhány órára. Átadhatja magát a jókedvnek, vidám hangulatnak, forró pletykáknak.

Szemével izgatottan keresett valakit, majd mikor megpillantotta, alig tudta palástolni zavarát. Tettetett laza higgadtsággal üdvözölte Őt is, csakúgy mint a többieket. A viszontmosoly úgy érezte, hogy tovább
tartott a kelleténél, s a csillagok is szebben ragyogtak a kékségben, de meglehet, hogy csak képzelődött.

Bohém délután volt és tiszta szép borozgatós este, kevéske politizálással, tarka humorral, időnként elcsent pillantásokkal a másik szemében.

A társaság lassan fáradni kezdett, s az utolsó poharak kiürítésével egyre fogyott az ébren maradni szándékozók létszáma. Hiába no, már senki sem olyan fiatal, mint azelőtt…

Az éjféli égbolt csillagpalástja alatt, a kihűlt fűszálak simogatásában már csak két ember duruzsolt a fehér műanyag kerti székekben. A szomorúfűz hosszú karjaival körbeölelte jelenlétüket az éjszakában. A langyos esti szél sosem remélt álmok beteljesülésének ígéretét súgta két megbűvölt ember szívébe. A nő tudta, hogy ami most jön, azt felejteni kell majd, hogy amit dobol a szívük, lüktet a halántékuk, perzsel a bőrük, az bűn, nem helyes. És mégis…

Feltette lábát a férfi székére, hagyta, hogy a kis fehérszoknya fentebb csússzon a kelleténél. Fejét kacéran hátravetette, s gyöngyözően kacagott a férfi humoros történetén.

A mosolygós elbeszélés a végéhez ért, a csend elhevert a kertben. A férfi sóvárogva nézett a két meleg szempárba, mely úgy ölelte át, mint kehely a szirmokat, gyengéden, odaadással…
Majd lassan, megállítva az időt, egy végtelenbe elhajló pillanatban tenyerével átfogta a nő tarkóját, ujjait belesüllyesztette a meleg pihékbe, s szemével rab madárként fogva tartva őt hosszan,
szenvedélyesen megcsókolta.
Ezt a csókot csak egyszer lehet elcsókolni, s csak egyszer lehet megélni az életben, ezt tudták, hitték mindketten, s hagyták, hogy a boldogság átkarolja s messzi hamis vizekre ringassa őket ezen a fülledt nyári éjszakán.

Hétfő reggel a nő, aki inkább mondható szépnek, mintsem jelentéktelennek, két csillaggal a szemében ébredt, reggelit készített a családnak miközben vidáman dudorászott, s szája szegletében nevetett
a napsugár. A gyerekei meg is jegyezték:

– Anya, csak nem új a frizurád?

Erre már a férj is felkapta fejét az újságból és saját maga is meglepődött azon, hogy ott felejti hitvesén.

– Drágám, ma különösen szép vagy…- mondta, s azzal kortyolt egy jólesőt a forró kávéból.