Onnan, hogy ír nekem egy verset, de a nővérét kéri meg, hogy másolja át egy kiskutya mintás papírra, mert ő csúnyán ír. Meg onnan, hogy áthív számítógépezni, és lemegy gabonapehelyért a boltba a kedvemért. Onnan is, hogy farag nekem egy szívecskét fából, aminek az egyik felét még pirosra is befesteti, vagy onnan, hogy felhív azzal, hogy szeretné elkérni egy ismerős telefonszámát, de két perc múlva újra ő csörög, mert igazából csak a hangomat szerette volna hallani. Az is egy árulkodó jel, ha valaki elmondja nekem, hogy tetszem egy fiúnak. Meg hát ha ő maga közli, hogy tetszem neki. Illetve amikor azt közli MSN-en, hogy megcsinálta magát és engem Sims-ben, és a karaktereink járnak (felettébb kínos). Egyértelművé válik abból is, ha elhív teázni és azt mondja „Többet szeretnék barátságnál”. De onnan is tudom, ha reggel fél hétkor a kapucsengő alatt egy „Jó reggelt Eszter!” felirat vár, alatta egy rózsával.
Tudom, ha bámul a metrón. Tudom, ha megállít az utcán, hogy szimpatikus vagyok neki. Szimpatikus, egyem meg.
Sejthető a dolog, ha egy kávézás után elköszönök tőle, elindulok, de öt perc után fulladozva utánam kiállt, hogy „Várj, hazakísérlek!”. De teljesen egyértelmű, ha egy idegen fiú vár a matek terem előtt egy levéllel, hogy olvassam el otthon, amiben pedig arról ír, hogy együtt néztünk meg egy darabot elméletileg a hétvégén, de ő inkább engem nézett, tehát kénytelen lesz újra elmenni a színházba, és ez mind az én hibám természetesen. Ott van még az is, amikor kerítőnőset játsztat velem egy barátnőm, de a fiú nemet mond neki, mert én tetszem neki. De az is sokat sejtet, ha mindenáron meg akar inni velem valamit. Meginni valamit, egyem meg.
Ó, és az is, amikor adománygyűjtés közben azt mondja, hogy igazából én jobban érdeklem, mint a klímaváltozás. A randi elhívás egy késő esti francia óra után is egy jel lehet, vagy ha megkérdezi, hogy eltudom-e képzelni őt, mint barátomat. Ha küld egy képeslapot Skóciából egy szerelmes dallal, hogy nem tud elfelejteni, akkor kétség sem férhet hozzá. Tetszem neki.
