Mese az ötfejű sárkányról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egyfejű sárkánylány, Emília. Sárkányország legnagyobb városában élt: napközben dolgozott, este szórakozott, reggel pedig egy szem fejét csinosította, hogy a sárkányfiúk megforduljanak utána.

Meg is fordultak, nem egy, nem kettő, és a sárkánylány egy nap azt érezte, hogy hosszú évek után végre eljött az, akire várt.

– Ásó, kapa, nagyharang – súgta a sárkányfiú, és a kereszt alatt, oltár előtt hopp, kinőtt a sárkánylánynak még egy feje, amire az esküvő után kendőt kötött, hogy új hajából egyetlen szál se hulljon abba a levesbe, amit az urának főz.

A sárkánylány emelt fővel, vagyis főkkel járt-kelt. Új feje kissé férfias, rekedt hangján a boltban sört kért, a hentesnél hurkát, az ágyban szexet. Emília észre sem vette, hogy régi feje sokszor elgondolkodik, de ha észrevette volna, sem maradt volna ideje ezzel foglalkozni, mert bő egy évvel az esküvő után a sárkánylánynak megszületett első kisbabája – és ezzel egy időben kinőtt a harmadik feje.

A kis sárkánybébi egyszerre volt cuki és követelőző. Ha sírt, Emília új feje vette át az irányítást, és emelt hangon dirigált.

– Álmos, altasd el!

– Éhes, etesd meg!

– Bekakilt, tedd tisztába!

Emília első két feje tanácstalanul és kissé szemrehányón bámult az újdonsült anyuka legfrissebb fejére.

– És velünk mi lesz? – kérdezték sértődötten.

– Várjatok a sorotokra! – közölte a harmadik ellentmondást nem tűrő hangon, és emellett ki is tartott, amíg meg nem született Emília második, majd harmadik gyermeke.

A sárkányanya nyakán és otthonában eluralkodott a káosz. Az öt fej egyszerre mondta a magáét.

– Írd meg a bevásárlólistát! – szólalt meg az első.

– Bújj hozzám! – búgta a második.

– Játssz velem! – könyörgött a harmadik.

– Gyeje, mutatok vajamit! – kérte a negyedik.

– Oááááááá – sírt az ötödik.

Etetés, pelenkázás, virrasztás, aggódás, játék, főzés, nevetés, munka, lelkiismeret-furdalás, Covid, bezártság, kimerültség váltakoztak olykor követhetetlen sorrendben.

Aztán egy nap Emília első feje hosszú évek után először a tükörbe nézett és elámult.

– Nahát! Megőszültem. Ráncos vagyok. Táskás a szemem. Szürke a bőröm.

– Beteg vagy? – kérdezték a többiek ijedten. – Ki fog akkor főzni? Mosni? Takarítani? Uzsit pakolni? Játszani? Szülőire menni? Hozni-vinni? Programot szervezni?

– Nem tudom – mosolyodott el Emília első feje. – Csak azt, hogy most én jövök.

Majd fogta magát, leült a gép elé, és befizetett egy egyhetes balatoni nyaralást a legjobb barátnőjével.

Itt a vége, fuss el véle.