Seresiné Kollár Viktória: Csak őszintén

Amikor az anyuka lemegy a gyerekeivel a játszótérre, és szóba elegyedik egy másik anyukával, mindig csak a szépeket, a jókat, a vidám történeteket osztják meg egymással; hogy az ő gyereke már mit tud, milyen aranyosakat mond, milyen jó gyerek. Az anyaság pozitívumairól esik csak szó, az árnyoldaláról nem. Legalábbis én még nem hallottam soha, egészen addig, amíg egyszer én nem kezdtem el mondani a saját, személyes tapasztalataimat az anyaságról, ami nem is mindig olyan tökéletes, csak nem merünk róla beszélni! Pedig szerintem nem szégyen, és jobb, ha beszélünk róla, mert könnyebb feldolgozni a nehézségeket, és rájövünk, hogy nem csak én vagyok ezzel egyedül: az én életemet is megváltoztatta az anyaság! Amikor így megnyíltam mások előtt, akár távolabbi ismerősök körében, akár a baráti társaságunkban, ott is jöttek elő azok a problémák, amelyekkel én is nap, mint nap szembesülök.

Egész életemben arra vágytam, hogy anya lehessek, és férjemmel mindent elkövettünk annak érdekében, hogy szülők lehessünk. Nőgyógyászati problémáim miatt két műtéten és két sikertelen lombikbébi programon estem át, nem kis lelki megterheléssel. Majd, amikor az Égiek is úgy akarták, és eljött az ideje, természetes úton teherbe estem, először a most 2 éves fiammal, Kristóffal, majd az 1 éves Martinnal. Akkor még nem gondoltuk, hogy gyökeresen megváltozik körülöttünk az élet, a kapcsolataink, valamint változások történnek személyiségemben, mind külsőleg, mind belsőleg. Lényegében azoknak az embereknek, barátoknak, akiknek addig fontosak voltunk, akikkel jól éreztük magunkat, de gyermektelenek még, egyre inkább kezdtek eltávolodni tőlünk, nem tartottak már olyan érdekesnek minket, hiszen kimaradtunk az esti sétákból, a hétvégi bulikból, így a barátság szép lassan elkopott. Nem tudom megérteni, hogy miért jellemző a barátságra az a sztereotípia, hogy a gyerekes barát már nem barát többé! (legalábbis sok esetben van így, tisztelet a kivételnek). Ezzel ellentétben azokkal a barátnőkkel, barátokkal, akik szintén szülők már, sokkal szorosabb, mélyebb kapcsolat alakult ki, mivel már a gyermekes történetek, információcsere, közös családi programok is összekötnek minket.

Főnökömmel is egy igen szoros, baráti kapcsolat alakult ki köztünk az évek során, és biztosra vettem a munkahelyem egy biztos pont, és megvárja visszatérésemet, azonban a gazdasági válság őt is utolérte, így nem tud előre tervezni a jövőre nézve. Egy mostani beszélgetésünk során többször emlegette a másik cégénél dolgozó kollégáját, aki úgymond a bizalmasa, jobb keze lett, aki régen én voltam. Azzal, hogy eljöttem szülési szabadságra, átvették a pozíciómat, a válság elvette a munkahelyemet, egy kolléga pedig egy barátot, a főnökömet. Ezek után, ha valóban nem tud alkalmazni a főnököm, kérdésem, amit szerintem rengeteg gyesen lévő anyuka feltesz magának: hova fognak felvenni pici gyerek(ek) anyukájaként?! Hiszen senki sem vesz fel szívesen egy új alkalmazottat, úgy, hogy az a munkaerő egy kisgyermekes anya.

És beigazolódott a mi házasságunkban is az újságok oly kedvelt témája: válságban a házasság! Férjemmel nagyon kevés időnk jut egymásra, a gyerekek mellett, hiszen csak Ők és csak Velük. Azt már nem is ismerjük, hogy milyen kettesben lenni, hogy milyen egy mozi vagy egy romantikus este, de ez háttérbe szorul most még, hiszen a gyerekek minden időnket lekötik, viszont ezáltal érezhető, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól, nem figyelünk oda a másikra kellőképpen, ingerültebbek lettünk egymással. A szexuális élete szerintem még a nagyszüleinknek is aktívabb, mint a miénk, hiszen mire oda kerül a sor, hogy lepihenjünk este, inkább éjjel, addigra nem vágyom másra, mint egy meleg ölelésre, aztán álomba zuhanni. A férjemnek, mivel egy egészséges férfi, természetes, hogy lenne rá igénye, de én vagyok 0-24 órás szolgálatban a gyerekek mellett minden nap, ami kissé kimeríti az embert. Így nem marad számára más, csak a várakozás, a türelem, a megértés, na és persze a hűség egy olyan nő iránt, akinek a természetét és külsejét is alaposan megviselte a gyerekvállalás. Én, aki mindig hiú voltam a külsőmre, mára már nem elsődleges, és nem olyan fontos. A két terhességem nagyon megviselte a bőrömet, hiszen híztam-fogytam-híztam-fogytam, így megereszkedett a hasamon, megjelentek a striák, és a melleim leginkább egy fél literes tejeszacskóhoz hasonlítanak. Természetesen azért, mert anya lettem, továbbra is oda figyelek a külsőmre, csak már meg kell válogatnom a ruházatomat, a frizurámat. Attól még nem hanyagolhatja el magát egy nő, mert anya lett, ugyanúgy meg kell őriznie a nőiességét, hiszen a férjnek, nemcsak főzésre és takarításra kell a feleség, hanem, mint Nőre, társra is szükség van rá (ezért is csináltattam a napokban egy frizurát magamnak). A külsőm megváltozásánál sokkal jobban fájnak a belső értékeimben végbement változások. Az addig türelmes, kedves, mosolygós lányból lett egy türelmetlen, ideges, néha mélabús nő, aki nem mindig tudja megfelelően kezelni a problémákat, és ezt dühkitöréseim bizonyítják, amikre egyáltalán nem vagyok büszke, és próbálok is változtatni rajta. Úgy gondolom, szüksége van egy anyának arra, hogy valami változatosság is érje őt, felnőttek társaságában is legyen, ki kell zökkenni a mindennapok monotonitásából, legyen az akár egy beszélgetés a barátnővel vagy egy kis kocogás, testmozgás. Ezért is kezdtem eljárni zumbázni, mivel az megmozgatja a testemet, levezetem a felgyülemlett feszültséget, és ez alatt kicsit magammal foglalkozhatok, utána pedig egy vidámabb, fittebb és türelmesebb anyukát kapnak vissza a kisfiaim és a férjem. Ez a kikapcsolódás újabb erőt ad, és még arra is képes vagyok, hogy a már-már játszótérre hasonlító kis lakásunkat pillanatok alatt rendbe tegyem. Igen, mi tagadás, leginkább egy háborús övezetre hasonlít a lakás, mire lemegy a nap: hol egy labda, hol egy autó, a szőnyeg alatt egy ropi vagy keksz, így a mindennapi esti programok között szerepel a porszívózás, a rendrakás, amibe a gyerekeket is bevonjuk.

A férjem minden nap megkérdezi: „na, mikor keltek reggel a gyerekek, és délben, amikor aludtak, tudtál pihenni?” Erre csak mindig ugyanazt tudom válaszolni: „Kora reggel felkeltünk, indult a nap, délben, mikor aludtak, megcsináltam a lakás körüli teendőket, házimunkát, és igen, jutott magamra idő. Azt hiszem tíz perc, amíg ittam, megettem állva az ebédemet, és el tudtam még menni a mosdóba is… Drágám, majd akkor fogunk pihenni, ha már kirepültek a gyerekek, mert addig csak Ők és csak Velük.”

Ők a legfontosabbak nekünk a világon, és bármennyire is megváltoztatták az életünket, minden nehézség ellenére a legjobb és legszebb dolog a Világon, amikor estére, fáradtan, kimerülten csak nézünk magunk elé, s azt mondja a Kicsi: „Anya, én úgy szeretlek Téged”, és átölel apró kezecskéjével! A legörömtelibb dolog szülőnek lenni!