S. Csonka Hajnalka

S. Csonka Hajnalka: Anyaságom története, avagy hogyan váltsuk meg kétnaponta a világot

Mindig úgy éreztem, hogy kétnaponta meg kell váltanom a világot, különben nincs értelme az életemnek. Már gyerekkoromtól erősen vágytam az önkifejezésre és folyton kerestem a szereplési lehetőségeket. Míg a korombeli gyerekek babáztak, addig én színházasdit játszottam és családtagjaimból, szomszédainkból közönséget verbuváltam magamnak. Boldogan visszhangzott önfeledt énekem a sprays-dobozokból, mert tudtam, hogy színész szeretnék lenni és az is leszek. Tudatosan haladtam a célom felé és bár rögös volt az út, de sikerült és sok szép boldog évet töltöttem el a színpadon. Szerencsésnek mondhattam magam, hiszen Kossuth-díjasokkal játszottam nap mint nap és a munkám volt a megvalósult álmom.

Mindezek ellenére mégis volt valami állandó nyugtalanság bennem és eseménytelen hétköznapokon bántotta a lelkemet a gondolat, hogy csak elmúlik az életem. Üresen. Mindig csodálkozva néztem azokat, akiknek elég volt a boldogsághoz az anya és a háziasszony szerep, akik nem kutatták helyüket a világban és nem akartak mindenáron nyomot hagyni. De tudtam, én nem ilyen vagyok, nekem kellenek a kihívások, érezni akarom, hogy a szívem a torkomban dobog egy-egy új feladat izgalmától. Az olthatatlan vágyam az alkotásra áldás és átok is volt egyszerre. Aztán a kisfiam születésével minden megváltozott. Előtte ilyet soha nem éreztem. Néha csak állok a szoba közepén, kezemben a gyermekemmel, potyognak a könnyeim és arra gondolok: „Istenem, milyen egyszerű és egyértelmű az egész. Anyává kellett válnom, hogy teljes legyen az életem.” Sokan mondták már nekem, hogy ez a világ legjobb dolga, az élet értelme. Értettem, de nem éreztem. És ez óriási különbség. Olyan, mint mikor vágysz egy utazásra, már mindent tudsz az álmaid városáról, az összes útikönyvet elolvastad, a létező összes képet megnézted a nevezetességekről, szinte karnyújtásnyira érzed az épületeket, de mégsem jártál ott soha. Aztán mikor megadatik, hogy ott lehetsz, elementáris erővel tör rád az Ott és Akkor mámora és megérted mekkora különbség valamit elképzelni és átélni.

Anya lettem és minden a helyére került bennem, nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Már nem akarok mindenáron tenni valamit és nem kérdőjelezem meg a helyem a világban. Az én munkám most az anyaság. Szoktam is a barátaimnak mondani, hogy bocs, hogy nem tudtam felvenni a telefont, de a főnököm rövid pórázon tart. Nagyon élvezem az új „munkám”, de pontosan érzem, és őszintén fel tudom sorolni az árnyoldalait is anélkül, hogy lelkiismeret-furdalás gyötörne.

A konfekcióméretem 36-osról 40-es lett. Persze mindenki elmondja, hogy a szoptatástól majd fogyni fogsz, de én a szülés utáni két és fél hónapban éhesebb voltam, mint valaha. Nemhogy fogytam volna, de még azt a 9 kg-ot is visszahíztam, ami az első héten lement rólam. Annyit vagyok otthon, hogy mikor több hónap után elmentem a boltba egyedül, nem vettem észre a bejárati üvegajtót és lefejeltem. Plusz még a bevásárlóközpontokban használatos bejárati forgóajtóba is elakadtam, két férfi segítette ki a beszorult táskámat.

Nekem, a tisztaságmániásnak, meg kellett szoknom, hogy folyton fut a lakás. A kisfiam nem tud annyi időt alvással tölteni, amennyi elég lenne, hogy utolérjem magam. Eddig egy kis porcica is zavart, most lehet, hogy egy igazi macska se tűnne fel, ha beköltözne hozzánk.

A baráti kapcsolatok ápolásáról annyit, hogy múltkor már odáig jutottam, hogy egy magazin horoszkópját olvasva kétségbeesetten hívtam fel az elhanyagolt barátnőmet, hogy azt olvastam, hogy a héten megszakad egy régi barátságom. Ő jót nevetett és azt mondta: „Ne aggódj, nagyon szeretlek, látom, dolgoznak a hormonjaid.”

Az első hónapok kialvatlanságától teljesen kifordultam önmagamból, amit a családom meglepően jól tolerált. Anyósom nem szaladt hazáig a sértettségtől, mikor az éjszakai szoptatásoknál a segítségemre sietett és én úgy bántam vele, mint egy őrmester. A féltékenységi jelenetet is megúsztam, amikor az éjszaka közepén, álmomból felriadva, magam sem tudom miért, de Áron nevű férjemnek a következőt mondtam: „Nyugodj meg Andor, semmi baj!”

Mára a kezdeti nehézségeken túl vagyok és megtanultam az idővel való zsonglőrködés minden csínját-bínját. Mikor a barátaim kérdezik, hogyan tudtál még pogácsát is sütni nekünk, könnyedén rámutatok a fejemre: „Hát így” és a viseltes copfom elárulja, hogy a hajmosástól vontam el az időt. A férjemmel nagyon kevés időnk jut egymásra, de megtanultuk, hogy a minőségi együttlét fontosabb a mennyiséginél, nem szalasztunk el egyetlen szabad pillanatot se és önfeledten örülünk egymásnak.

Minden nehézség ellenére az Anyaság a legjobb dolog, ami történhetett velem. Hálás is vagyok a „főrendezőnek” aki rám osztotta ezt a szerepet. Minden napom aktív, kreatív és megismételhetetlen. Egy kisember életének alapjait alkotom meg. Ennél szebb és nagyobb kihívást a színpadon sem találnék. A kisfiúnk születése bekapcsolt egy újraindító gombot. Tiszta lappal, új életünk kezdődött és csak rajtunk áll, hogy mivel töltjük meg az üres sorokat, megváltjuk-e kétnaponta a világot.