Mennyi? Hát harminc! De kilenc biztosan. Mint a macskáknak. Ja! És mindig talpra esnek! Nincs más választásuk. Hiába törölgetik olykor a könnyeiket, soha nem lehetnek gyengék. Azaz, van olyan is! De ahhoz férfi kell! A férfiak szerint meg minden a nők miatt van! A háborúk, a viszályok, a Hold-ciklus, a boszorkányság, a light kóla, és a mini tampon, a szempilla göndörítő, a combfix, a magas sarkú, a lyukas jégkockák, az univerzális távirányítók és a csoki fagyi is. Miért pont ők kellenének még a listára?

A nő minden nap újjászületik. Ha jól csinálja.
Felkel, etet-itat, pelenkáz, mos-főz, tereget, bevásárol, tanul, tanít, példát mutat, és nevet, sokat nevet! “Dolgoz”,”’még dolgoz”, elfárad, lábat polcol, mosolyog és meditál. Alvásra nincs sok ideje. Azt kívánja, bár csak nőtt volna legalább még négy karja. Bár úgy látom, sok nő mintha nem lenne tisztában ezekkel a képességeivel, vagy nagyon jól titkolja. A „Nő” mindenre képes. A „nő” csak arra, amihez érdeke fűződik. Ez a különbözőség nyilván az agy bonyolult emocionális tevékenységével függ össze.  A Nő megoldja az élet nagy kérdéseit. Sőt, ha kell, fölteszi őket a férfinak. Vagy a polcra. Nincs más fegyvere a hétköznapok szürkesége ellen, mint a humor és a Clorox.

Az én szerepeim most egy anyuka mindennapjainak jókora szeletét alkotják.
Plusz a saját női szerepem nem kevésbé bonyolult kisebbik hányada, megspékelve egy idegen kultúra minden buktatójával és szépségével. Se időm, se okom unatkozni. Az én megoldásom a munkám és az életem összehangolására az, hogy a munkám az életem. Ez volt az álmom, hogy mindig olyat csináljak, amiben szívvel-lélekkel részt tudok venni. Ha valami gikszer akadna, vagy valami miatt átmenetileg kényszerpályára kényszerülnék, akkor várnék. De az ihlet már csak ilyen. Hazajár! Tudja, hol szeretik. Mindig azt kutattam, hogy egy jó nő, hogy oldja meg a pororoszlánok mindennapi rutinná szelídült eltüntetését, vagy hogyan lehetséges, hogy napi húsz pelenka kicserélése közben se keveri össze a teflont a telefonnal.

Mára rájöttem, hogy – bár még gyerek nélkül, mégis gyerekekkel – ha marad a szívünkben egy kis gyerekség, akkor ki merjük próbálni a nutellás kenyeret párizsival, a szökőkútban való mászkálást, és a padlón alvást ebéd után. A gyerekek mindentudó világa és a nők bölcsessége teszi kerekké a szerepeinket. Na, jó, a férfiak is kellenek! A munka, meg egy olyan „állat”, amit beletettünk főni egy fazékba, kis petrezselyemzöldje, sárgarépa, zeller, tyúkhúsleveskocka, és most meg kell ennünk! Nem bánom. Valószínűleg megmennék agyilag, ha az lenne a napi teendőm, hogy otthon morfondírozzak. Egy magamfajtának ez nem megy. Hát eljöttem. Messzire. És most gyűjtök. Élményeket, kavicsokat, fotókat, embereket, telefonszámokat, szavakat, ételeket, borokat, és napfényt. A magamfajta nem évődik egy problémán, hanem megoldja. Nem gondot lát benne, hanem feladatot. A legtöbb energiám arra megy el, hogy az elmém nyitva tartsam. Mit mondjak? Elég nehéz. Simán bedarálna a média, a szappanos sorozatok vagy buborékos talk show-k.

Ehelyett kiélvezem az újdonságok és az újdonságok megismerése közti állapotot. Megnézem, ki, hogy reagál rá. Megiszom egy kávét a Fő utcán, aztán a macskakövön elandalgok. Minden lépéssel közeledek egy új színpad felé, az otthonba. Ahol a Nő varázsló. Mosolyt és szivárványt tud varázsolni. Meg uzsonnát is. Ennek a gyerekek örülnek. A férfiak meg várnak. Ők ugyanis már rég leszoktak az uzsiról, meg a fociról, a sörözésről, és – persze a Nő miatt – várnak. Arra a pillanatra, amikor bezáródik az egyszemélyes hárem ajtaja. Ahol a Nő ledér ruhában tündöklő szerető. Ettől a férfi megnyugszik, alszik. A Nő meditál. Mert aludni már nem jut idő, mert a kéjes táncok után, muszáj kiteregetni, és betenni a következő mosást. És kezdődik minden elölről.

Régi igazság, hogy egy Nő bonyolult lélek, egyszerre minden.
A Nő női mi volta a legsérülékenyebb. Az önbecsülése a férfielvű világban olyan, mint a kristálypohár a szemét-tömörítőben. Zúzós. Így hát a szerepeinkben való helytálláshoz, a gyerekeinknek átadott értékek megszilárdításához, és persze a saját céljaink megvalósításához nem árt, ha van egy kis harmónia bennünk. Meg bátorság, mert ez a harmónia eléggé vad egy jószág. Elsődleges és örök ellenfele a változás. De nem mondhatunk ítéletet egyik felett se. Az életem egyes szakaszaiban ez, míg a másikakban az jellemző. Mindnek megvan a szépsége. Mégis, a kettő közti átmenet a legizgalmasabb dolog a világon számomra. Olyan nehéz tetten érni, mint a kolibri szárnyait repülés közben. De ha nyakon csípted, nézd meg magadnak jól! Én ezért fotózok. Természetesen nőket! Mert a mosolyukban ott van a pillanat szépsége. Még ha előtte esett is az eső, vagy netán a gyerek tette ugyanezt a flaszteren. Hány élete van egy Nőnek? Amennyit a szíve elbír.