Koszorú-Molnár Boglárka: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással?

A kérdés, hogy mit változtatott meg körülöttem az anyaság, sok gondolatot vet fel bennem. Ha egyszerűen szeretnék válaszolni, akkor azt mondom mindent, bár még igen rövid ideje élek anyaként.

7,5 hónapja vagyok az anyukája egy a saját és a környezetében lévők energiáját maximálisan felhasználó csodaszép kislánynak. Ezen rövid időszak alatt úgy érzem, hogy már többször átléptem azon határaimat, amiket ezelőtt meg sem próbáltam volna. Olyan távlatok nyíltak meg előttem magammal kapcsolatban, amikről eddig nem is tudtam. Nem arra gondolok, hogy okosabb, bölcsebb vagy bármiben ügyesebb lettem, hanem csak egyszerűen észrevettem, hogy képes vagyok fejlődni.

A fejlődés képessége igazán megnyugtató tud lenni, számomra ugyanis ez az egyetlen mentsvár. Sajnos gyermekvállalás előtt vagy babavárás közben egyáltalán nem volt sem idealizált, sem semmilyen képem az anyaságról. Egyáltalán nem gondoltam rá. Lesz, ami lesz alapon álltam elébe. Visszaemlékezve úgy képzeltem el, hogy majd hazajövünk a szülészetről a babával, berakom a kiságyba, és majd szépen felnő, mi pedig a férjemmel eközben nagyon fogjuk őt szeretni. Leesett az állam, mikor észrevettem, hogy ez nem így történik. A saját ágyában már egyáltalán nem alszik, és nem is olyan ütemben nő, mint képzeltem.

Emellett szembekerültem még ezernyi dologgal, amelyekre főleg nem számítottam. Ilyen például, hogy sokkal kevesebb idő jut magamra, ami nem segít nőiességem megélésében. Az, hogy két nyáltörlés között tudok csak némi életet varázsolni az arcomra pirosítóval, abszolút meglepetésként ért, és ezen mind a mai napig meglepődöm. Meg kell küzdenem azzal, hogy a lakás tisztán tartása már nem olyan egyszerű, mint azelőtt. El kell fogadnom azt is, hogy a napjaim megszervezése már nem az én kiváltságom. Közöm sincs már a szervezéshez, ami sokszor kiborít. Fel kellett dolgoznom azt, hogy egy darabig minden napom ugyanúgy fog eltelni, és ha valami változás következik be az biztos, hogy olyan cselekményt érint, ami számomra kedvemre való volt addig.

Nagyon leromboló érzés, hogy tudom, már semmi sem a régi, már semmit sem tudok úgy megoldani, ahogy eddig tettem. Mégis a fent felsorolt dolgokat mindig meg tudom osztani azokkal az emberekkel, akik közel állnak hozzám. Elsírhatom bánatomat, és segítséget kaphatok, ha szükségem van rá. Viszont a változásoknak van egy olyan oldala is, amiről nehéz beszélni, mert ha ezek miatt borulok ki, akkor szégyenkezve igyekszem nem gondolni rá, mert talán még azt hihetnék mások, hogy elégedetlen vagyok az életemmel.

Nehéz nyíltam beszélni ezekről az igen kényes dolgokról, de be kell, hogy lássam, léteznek, és ha nem is mondom ki, attól még érzem őket. Fájdalmas a tény, hogy az eddigi élettempómhoz képest a mostaniban elég inaktív vagyok. Rossz érzés a tudat, hogy „odakinn” nem állt meg semmi, az élet ugyanúgy folyik tovább, mint eddig, csak én nem veszek részt benne. Rossz hallgatni a barátaimtól, ismerőseimtől amint arról mesélnek, amiről még én is mesélhettem nem is olyan régen. Hiányoznak az átmulatott éjszakák, és az az érzés, hogy bármikor elindulhatok, ha kedvem van hozzá. Tudom, hogy a szórakozóhelyeken még mindig vannak koktél akciók, és azt is tudom, hogy a mozikban még mindig vetítenek filmeket, csak már nem az én számomra. És az a tudat, hogy ez még egy darabig így is marad, kicsit kilátástalanná tette az életemet egészen addig, míg rá nem jöttem bizonyos dolgokra.

Rájöttem, hogy számomra is vannak élvezhető dolgok, még akkor is, ha ezek nem olyan hatalmasak. Már tudom, hogy az alkoholmentes sör íze nem is olyan rossz, és néha napján, ha időm és erőm engedi, akkor egy kád vízben elmerülve igenis tudok magamban lenni. Az is hatalmas érték, ha egy-egy este a férjemmel meg tudunk nézni egy dvd filmet. Az is örömmel tölt el, hogy ha nem is a továbbképzések világában, de egy új nyelvet sajátítok el: a babám nyelvét, aminél talán bonyolultabb nyelvezet nincs is. Ember legyen a talpán, aki teljesen megérti!

Már könnyebben mondom el, ha úgy érzem, nem bírom tovább, viszont szélesebben mosolygok, ha látom, hogy könnyen veszek egy-egy akadályt. Könnyebben fogadom el a segítséget, és már alig várom, hogy viszonozhassam. És nemcsak ügyesebben öltöztetem, etetem és látom el a babámat, hanem már élvezni is tudom. Már megbarátkoztam a ténnyel, hogy sosincs szünet, és ha ki is borulok valamin, akkor tudom, hogy hamar túl kell lépnem rajta, mert jön a következő megoldandó feladat.

És igaz, hogy körülöttem minden megváltozott, de az is tény, hogy én nem. Még mindig úgy közlekedem a lakásban, hogy az is felborul és leesik a polcról, amire csak ránéztem, és hogy tele vagyok olyan lila foltokkal, mint mindig, amikről azt sem tudom, hogy mikor és miként kerültek oda.

De mindig hálás leszek a változásokért, mert ha a babám nem lenne, akkor a változások sem lennének. És minden egyes változás abban az általa teremtett gyönyörű világban van, amelybe betekintést nyerhetek, mert új szerepet kaptam attól, akit a világon a legjobban szeretek.