Már tíz perce az előszobában vagyunk.
A cipő felvételével nincs nagy gond, kicsit támaszkodva, meg-megbillenve, de egyedül húzza fel. Na jó, nem fűzőst, tépőzárast. A sapkánál megkeresi az össze-varrást,
– ez az -, mondja, és egy gyors mozdulattal a fejébe csapja. Igazít egy kicsit az elején, mélyen a homlokába húzza.
Sál a legegyszerűbb művelet, de a kabáttal megszenved. Először a jobb kezét dugja az ujjába, aztán az egész kabátot magára tekeri, jobb kézzel elől átnyúlva, tartja a sarkát, amíg a bal karját ide-oda evickélve meg nem találja a bejáratot a kabát bal ujjába.
Ebben sem engedi, hogy segítsek.
„Egyedül kell”- mondja és szavainak nyomatékot adva hátrább is lép egyet.
A cipzár felhúzásának kétszer ugrik neki, de amikor sikerül, nagyot sóhajtva néz rám.
Na kész –, mondja -, és boldogan és elindult a kijárat felé.
A teraszról magához veszi a háromkerekű, dupla csengővel ellátott kis biciklijét, és elindul levegőzni, a kibetonozott járdán.
Ő a kis unokám, 5 éves.
……….
Már tíz perce az előszobában vagyunk.
A cipő felvételével nincs nagy gond, kicsit támaszkodva, meg-megbillenve, de egyedül húzza fel. Na jó, nem fűzőst, tépőzárast. A sapkánál megkeresi az össze-varrást,
– ez az -, mondja, és egy gyors mozdulattal a fejébe csapja. Igazított egy kicsit az elején, mélyen a homlokába húzza.
Sál a legegyszerűbb művelet, de a kabáttal megszenved. Először a jobb kezét dugja az ujjába, aztán az egész kabátot magára tekeri jobb kézzel elől átnyúlva, tartja a sarkát, amíg a bal karját ide-oda evickélve meg nem találja a bejáratot a kabát bal ujjába.
Ebben sem engedi, hogy segítsek.
„Egyedül kell” – mondja és szavainak nyomatékot adva hátrább is lép egyet.
A cipzár felhúzásának kétszer ugrik neki, de amikor sikerült, nagyot sóhajtva néz rám.
Na kész, – mondja -, és boldogan és elindult a kijárat felé.
A teraszról magához veszi a háromágú, csúszásgátlóval ellátott görbe botját, és elindul levegőzni a kibetonozott járdán.
Ő az édesanyám, 84 éves.
Vissza akarok menni a lakásba, sütni, főzni, vasalni, mosogatni, porszívózni, hajat festeni, körmöt lakkozni, csekket kitölteni, süteményt sütni, zoknit varrni, verset olvasni, könyvet írni, de meglátom, hogy megbillen a háromkerekű, és a görbe bot elé egy nagyobb darab gally kerül.
Lelépek utánuk a teraszról.
Nem hagyhatom Őket magukra.
Én vagyok az Őrző, 60 éves.
Mikor is kezdődött?
Már 7 évesen én vigyáztam az öcsémre, később én vittem, s hoztam iskolából.
A 6 év korkülönbség egy egész életen át tartó „Őrző” szereppel jár.
A felnőttkori munkanélkülisége, a súlyos betegsége mind testvéri asszisztálást igényelt.
Munkába állásom 18 évesen a család anyagi támogatása miatt történt, és nem azért, hogy majd részese legyek a „Nők 40” programnak. Házasságom kezdeti szakaszában – a főállásom mellett -, a férjem vállalkozását építettem, majd háttérmunkát végeztem lányom és fiam egyetemi végzettségének megszerzésében.
Édesapám halálakor 32 évesen nyakamba szakadt édesanyám anyagi és egészségügyi gondoskodása, mely a mai napig tart.
Közben végeztem számtalan munkámmal kapcsolatos tanfolyamot, lettem a szakmai társaság elnöke, társadalmi munkában én is szerveztem munkahelyi továbbképzéseket, és mindezek elismeréseként kaptam kitüntetéseket.
47 évesen –, gyermekeim felsőfokú végzettségének megszerzése után – iratkoztam be a Főiskolára, és 53 évesen, egy éppen befejezett építkezés után, „kétunokás” nagymamaként államvizsgáztam az Egyetemen.
Mindez hogy fért bele a nap 24 órájába? Számomra is nagy talány.
Talán, mert „senki nem mondta, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam” –, és minden percét élveztem.
Azért egy kérdés nem hagy nyugodni:
Ki vigyáz az Őrzőkre?
