Hősként lavírozott valahol a kettő között.
Mindenki azt szajkózza, a szingli-korszak csak pár évtizede kezdődött, pedig nem így van – Élő példa erre a nagymamám nénje, akinek története mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy fel ne bődülnénk: hogy lehet ezt egy életen át kibírni? Pedig Terus anyusnak csak a neve hasonlít Terézanyuéra. Nem volt se szingli, se áldozat. Hősként lavírozott valahol a kettő között.

Terus Anyus anyám nővére volt és a millenium évében született – kezdi a történetet nagymamám, Jász Lajosné. – Mivel tíz testvér közül ő volt a legidősebb leány, már gyerekként a kisebbeket pesztrálta. Bölcsőt ringatott, harisnyát kötött, 15 évesen varrónőnek tanult, és hamarosan ő tartotta el özvegy édesanyát. „Nekem a mama és a testvéreim a legfontosabbak” – mondta mindig. Szép arcú, magas, karcsú lány volt, kérői is akadtak bőven. Az Iparos Legényegyleti színkörben játszott, feltűnő jelenség volt, mégsem ment férjhez. Már elmúlt harminc, amikor találkozott a szerelemmel, de a férfival sosem házasodott össze, mert annak özvegy édesanyja ellenezte. Terus saját lábára állt: kölcsönből házat építetett magának, elköltözött családjától. A közelgő háború miatt anyagi gondok felhőztek felette, de a házat nem adta el. Helyt állt független nőként is, szerelmével még levelezett egy darabig, aztán az írások elmaradtak, végül ő örökre kihúzta életéből a szeretett férfit. Ekkor már elmúlt 42 éves. Sokat üldögéltem nála a kézimunkámmal 8-9 évesen, néztem, ahogy a fájdalmas Krisztus-arcot hímezi a terítőre: „Az élet nehéz, ne felejtsd el!” – mondta nekem. Pedig az ő Kálváriája csak ezután következett.

Mátyást, a nyugalmazott csendőrtisztet ekkoriban ismerte meg. Nála 19 évvel volt idősebb, jó megjelenésű férfinek mondták, aki szeretett társalogni és szépeket mondani. Terus elé tárta szívét: van pénze öröksége révén, segít törleszteni a banki hiteleket, keljenek egybe. Terus néni szívét megérintették a segítő szavak, és igent mondott. Azonban néném nem tudta, kihez megy hozzá. Az udvarias álarc mögött egy beteges lélek lakozott. Látszólag kifogástalan életet élt, nem hiányzott a vasárnapi misékről, társasági ember volt. Csak miután az esti kártyázásból hazatért, ragadott botot, és kutatta át a házat tetőtől talpig. Rögeszméje volt, hogy felesége valaki mással töltötte a hosszú estét, hiába bizonygatta szegény Terus, hogy egész nap varrt, mert a férfi még konyhára sem hagyott neki pénzt otthonra. Egyszer odáig fajult a vitájuk, hogy Mátyás megütötte. Néném sírva menekült otthonról hozzánk. Anyám azonnal mondta neki, váljon el, hisz ez csak rosszabb lesz.

– Nem vagy köteles egy betegesen féltékeny ember durvaságát eltűrni. Megállsz a lábadon, mint saját életedben. – vélte apám is.

Mindenki mellette állt, ő különösképpen mégis máshogy döntött:

– Már tudom, mi az oka az előző két válásának- vallotta be Terus. –Itt járt nálam a volt feleség, és ő is mesélt a féltékenykedéseiről. Későn tudtam meg, de vállalom vele ezt az életet. Én vagyok a harmadik feleség, nem akarom, hogy még egy nőt tönkretegyen.

A háború utolsó hónapjaiban nyilas rendőrök tartóztatták le Mátyást. Azt gondolták, kém, hogy éjszaka azt utcát járja. Terus anyus szó nélkül élelmet és takarót pakolt, és bement hozzá a börtönbe. Férje csodálkozva nézett rá:

– Te eljöttél?- csodálkozott. Terus felelősséget vállalt érte, így három hónapon belül szabadon engedték. Mátyás lesoványodva, megtörten tért haza. Soha többet nem ütötte meg feleségét.

– Terus anyátok áldott lélek – mondogatta ezentúl a rokonságnak. A háború alatt megszűnt a nyugdíja, és bankba rakott pengőit is elvitte az infláció. A nagyvonalú, társaságkedvelő ember teljesen magába zuhant. Abból a pénzből éltek, amit Terus a varrással keresett. Egy nap a rendőrségi megbízott felszólította őket, hogy hagyják el a lakásukat 24 órán belül, mert az ezentúl az állam tulajdona, Mátyás pedig csendőr-múltja miatt a nép ellensége. A rokonság hegyi hajlékába húzódtak vissza, Terus a hegyi asszonyoktól kapott túrót, tejet és lisztet, cserébe varrt nekik. Terus megadta a férfinek azt a nyugalmat, amire annak utolsó éveiben szüksége volt. Este a petróleumlámpa fényében varrt, hogy előteremtse a mindennapi ételre valót.

Szüretkor mentünk mi is hozzájuk szőlőt szedni ősszel. Terus „anyánk” kemencében sült mákos kaláccsal fogadott bennünket, mi pedig boldogan öleltük „hős” nénikénket. A „bácsival” is megbékéltünk, aki szótlanul üldögélt a körtefa alatt. Már nagyon beteg volt. Terus néni nélkül koldusbotra jutott volna. Mindent neki köszönhetett.

A tél hosszú volt, és megviselte őket. Egy májusi reggelen Terus néni észrevette, hogy Mátyás lázas és nehezen lélegzik. Tehenes szekérrel hozták be a városba, és testvérénél egy heverőre fektették. Az ismerős orvos néhány órát jósolt neki. Miután felvette a halotti kenetet, magához kérte a feleségét. Fogta a kezét, és többször megcsókolta. Megköszönte neki, hogy neki áldozta élete egy részét, és a család előtt bocsánatot kért mindenért, amit elkövetett ellene. A rokonság még sokáig emlegette utolsó szavait:

„- Szeressétek Terus Anyátokat, mert ő jó.”

Terus anyus magas kort élt meg. Házát visszakapta, ott varrogatott, még 75 évesen is kenyeret sütött. Lekvárját, kompótját mindenki dícsérte. Terus anyus nem volt átlagos nő akkoriban, nem tört meg, nem panaszkodott. A körülötte élőknek fényt, sugárzást és kitartó erőt közvetített, mint a csillagok.

Terus anyus szabadon választott, és ez fog meg benne. Kitartott a férfi mellett, aki mellett döntött, ha meg is szenvedett érte. A lényeg, hogy a döntés a szívünk mélyéről jöjjön. Erre tanít Terus Anyu