Az én életem is álomszerűen indult. A gyerekkorom olyan volt, mint bárki másé. Bár anyám 3 műszakban dolgozott, és három férjet “nyűtt el”, főleg a nagyiék neveltek, de jól éreztem magam így is. Már akkor sem tartottam anyámat túl megbízhatónak.

Aztán 16 évesen megismerkedtem egy fiúval. Ő már kőművesnek tanult, nagyon érdekelte a szakma, és értett is hozzá. Egy évre rá megkérte a kezemet, és elkezdtük építeni a közös jövőt. Az esküvőnk nem éppen úgy zajlott, ahogy elképzeltem kislányként, mert akkor már várandós voltam. Így csak egy közjegyzőig, és a polgármesteri hivatalig jutottunk, valami fehérre emlékeztető ruhában. A nagy nap után kaptunk fél évet, hogy “kiélvezzük” a házasságunkat, utána Gábor elment katonának. Én Pesten laktam, Őt pedig Nagykanizsára vitték.

Rengeteg történetem van ebből az időből. Volt, hogy kimenője volt egy fél napra,és valamilyen úton-módon feljött Pestre.Elugrottunk egy szállodába…Ezek az éjszakák,fél napok,vagy épp órák határozták meg az akkori életemet.Minden percben azt vártam,mikor telik már le a szolgálati ideje.

18 kínkeserves hónap múlva hazajött. Nagy megkönnyebbülést jelent, hogy végre visszakaptam, azonban most nem volt hol laknunk. Elkezdtük építeni a házunkat… Vagyis csak kezdtük volna, mert terveknek és ötleteknek nem voltunk híján, csak a pénznek.Eldöntötte,hogy külföldre megy dolgozni,és pár havonta hazajön.Tudtam,hogy épp csak visszakaptam,máris megint elveszítem egy időre.De engem akkor inkább a kislányom érkezése kötött le.Hiányzott persze,de nekem most már- lassan két gyerekkel-itthon kellett megállnom a helyem.A ház félig készen,vagyis épphogy készen csak egy szoba volt.Oda voltunk bezárva hárman,egy kis cserépkályhával,és egy ággyal,meg egy Zsolnay tál készlettel-ezt nászajándékként kaptuk-ez volt az összes vagyonunk.

Nagyon nehéz időszak következett. Gábor nem volt itthon sem a gyerekek szülinapján,sem a házassági évfordulóinkon.Ha tudtam volna akkor,hogy ez az elkövetkezőkhöz képest egész jó helyzet volt…Mert akkor még volt férjem.

Újabb keserves évek után hazajött.Végleg.Itthon azonban nehéz volt munkát találni.Ha viszont volt munkájuk,rengeteg pénzt kaptak érte,melyből nem kis hányadot-jó kőműveshez méltón-elittak a haverokkal.Én akkor 27 éves voltam,és két gyerek anyja.A harmadik akkor már a pocakomban nőtt.Ha Gábor egy-egy ilyen cimborákkal töltött este után hazajött,tört,zúzott.Minket sosem bántott,de volt,hogy másoknak kellett hazahozniuk,ha egyáltalán haza akart jönni.Mert megesett,hogy reggel a kocsmából ment dolgozni.

Beláttam,hogy ez a helyzet tarthatatlan…összeszedtem a cuccaimat,és hazaköltöztem.Senkinek nem kívánom azt a szenvedést,amin átmentem akkor.Semmivel sem tudtam pótolni a hiányt,így a szülés után pár hónappal visszamentem dolgozni.A munkahelyemen megismerkedtem egy férfivel,és mivel tudtam,hogy Gábor is ismerkedik lányokkal,belevágtam.Zsolt leírhatatlanul kedves volt a gyerekekhez,és engem is nagyon szeretett.Én,mint 3gyerekes,egyedülálló anyuka mi mást kívánhattam volna még?Nagyon figyelmes volt,meglepett apró ajándékokkal,és úgy éreztem,komolyan gondolja.Körülbelül fél évig találkozgattunk.Gábor közben nagyon megbetegedett.Ugyan már egy ideje nem voltunk együtt,mégis aggódtam érte,hisz a férjem volt.A válás pedig sosem fordult meg egyikőnk fejében sem.Sokat jártam akkor hozzájuk.Bár kapcsolat nem volt köztünk,mindig nagyon jól teltek ezek a délutánuk.Mikor felépült, megjavulni látszott,és minden hétvégén elvitte a gyerekeket.Állatkertbe,Vidámparkba,ahova éppen vágytak;mindent megadott nekik.Zsolttal elmaradtak a találkozások,és Gáborral úgy döntöttünk,újra összeköltözünk.Az új kapcsolat feltétele volt,hogy a külön töltött fél év alatti kapcsolatainkat sosem emlegetjük fel egymásnak.

Mikor másodszorra is egy pár lettünk,onnan folytattuk a dolgokat,ahol abbahagytuk.Tovább építettük a házat,és neveltük a gyerekeket.A pénzzel azonban még mindig hadilábon álltunk,de mindenben számíthattunk egymásra,és a családjaink is kedvelték egymást.Amikor a végrehajtó el akarta venni a frissen épült házunkat,rengeteget gondolkoztunk,hogy a két kezünkkel,és verejtékünkkel épített otthonunkat ne vegyék el.Szerencsére Gábor szülei a segítségünkre siettek,eladták a saját házukat.Abból a pénzből ki tudtuk fizetni a végrehajtót.A ház megmaradt!

Felneveltük a három gyönyörű gyermekünket; keserves pillanatok, és csodálatos dolgok egymást váltották. Elképesztő volt látni, ahogy felnőnek, és okosodnak. Ekkor következett a következő csapás.

Lakáskorszerűsítésre kölcsönt vettünk fel.Sok időbe telt,hogy el tudjuk intézni,egyik közjegyzőtől a másik hivatalig szaladgáltunk,mire megkaptuk.Rettenetesen örültünk neki,hogy végre megjavíthatjuk az évek során keletkezett károkat,vagy a korszerűtlen radiátorokat lecserélhetjük.Életemben először éreztem úgy,hogy a ház tényleg a miénk,és most már nem csak egy ház,hanem olyan ház,ahova HAZA lehet menni.A gyerekkorom miatt ez nagyon sokat jelentett nekem,mert anyámmal sokat költöztünk,és folyton máshol laktunk.Nem volt ilyen hely,nem volt igazi otthonom,otthonunk.

A kölcsön utalása után elkezdtük csinosítgatni a házat. Már nem éreztem tehernek, inkább izgatott voltam a vásárlás, és a ház szépítgetése miatt. Gábornak ekkor már sok ismerőse volt, így szinte a barátaink építették be a házba az általunk vett eszközöket. Hirtelen meg lett mindenünk. Sosem voltam még olyan boldog.

De minden jónak vége szakad egyszer.

Gábor egy építkezésen dolgozott, és betonoztak. Mixer szállította az anyagot. A koszorút öntötték éppen, mikor leszakadtak.

Mindenfelől vasak meredeztek a magasba, az lett volna a csoda, ha nem estek volna bele. Gábor oldalába 5centi mélyen fúródott egy acélcső. Kórházba szállították őket, és azonnal ellátták. Fél év múlva már csak rossz emlék volt, hisz még fiatal, strapabíró emberként gyorsan eltűntek a sebek, csak a hegek maradtak. Azonban a lábán volt egy seb, ami sehogysem akart begyógyulni. Sokáig vizsgálgatták, mikor végül egy rutinellenőrzésen megmérték a vércukrát. Olyan magas volt, hogy akkor már rosszul kellett volna lennie. Kiderült, hogy cukorbeteg. Gyorsan feldolgozta, de azt kevésbé, hogy már nem lehet olyan, mint régen. Nem dolgozhat annyit, és nem csinálhatja teljes erejéből azt, ami az élete. Kénytelen volt kevesebbet dolgozni.

Ebből a kis pénzből már nem tudtuk fizetni a kölcsön részleteit. Kénytelen voltam kitalálni valamit. Az egyik ismerősöm említette, hogy a fia kint dolgozik. Akkor még fogalmam sem volt róla, mit jelenthet a “kint”. Utánanéztem, és kérdezősködtem… kiderült, hogy külföldre nagyon sok munkaerőt keresnek. Szinte egy érettségivel a dupláját, háromszorosát meg tudom keresni, mint itthon. Meg hánytuk-vettetük a dolgot, és úgy láttuk,nincs más választásunk. Nagyon féltem.Eddig háromszor vesztettük el egymást Gáborral,és nagyon szenvedtem attól,hogy ez negyedszer is bekövetkezik.De nem volt mit tenni. Felkerestem egy közvetítő céget, és fél év múlva nyelvismeretileg már készen álltam. Lelkileg azonban semmiképp. A legnehezebb a repülőtéren volt, mikor búcsúzkodtunk. Akkor értettem meg igazán, hogy el kell mennem. Hogy belevágtam, és nincs visszaút. Körbecsókoltam Gábort, és a gyerekeket, és megígértem, hogy visszajövök hozzájuk. Csak azt nem tudtam, hogy mikor, és hogyan, meg miből, ha hazaküldöm az összes keresett pénzemet a törlesztőre. 3 éve vagyok kint. Igyekszem haza. Még nem volt alkalom. Nem volt alkalom arra, hogy elmondjam, mennyire sajnálom, hogy nem lehetek veletek, és sajnálom, hogy negyedszer is elvesztettük egymást, Gábor. Ha jól számolom a törlesztőt, még legalább 8 évem van idekint. Hiányoztok! Csak ezt érzem… megőrülök,hogy nem lehetünk együtt… Hiányoztok Anyának!!