Gáspár Anna: Tauret
Legalább 270 nap. Vagy akörül. Este még nem tudod, reggel pedig a kis tesztcsíknak köszönhetően már boldogan újságolod mindenkinek, hogy nemsokára eggyel többen lesztek. Ekkor még nem sejted, hogy életed mostantól más irányt vesz. Rosszullét, hányás, álmatagság, miegymás, hagyjuk. Ez még egy csecsemőnek sem új. A memóriád sem a régi, de még reménykedsz, hogy a feledékenység csupán múló fogyatékosság, s nem fizikai konstans, melyet valamiért nem mentenél át az örökkévalóságba.
A súlyod éppen megfelelő, leszámítva azt, hogy pont a boldogságot hozó csík megjelenése előtt fogtál volna bele szokásos évi diétádba, amelyből így, valljuk be, most már semmi sem lesz. Mindegy is, hiszen maga a másállapot már eleve feljogosít arra, te így érzed, hogy nyakló nélkül ehess olyan dolgokat, melyektől a tavaszi időszakban egyébként megkímélnéd magad. Amikor a negyedik hónapban már 5 kiló plusznál tartasz, kétségbe esel, az utolsó hónapban pedig már a védőnő szimpla felvetését is sértésnek érzed, hogy felállj a mérlegre. Aztán egy idő után sokkal inkább már annak a művészete köt le, amellyel lassanként kifejleszted azt a bevált módszert, melynek segítségével saját magad mosakszol, vagy kötöd be a cipődet (vagy csak bebújósat hordasz). Egy partra vetett bálna vagy, és sejthető, hogy mások is annak látnak.
Szülés, alternatíva helyett a műtőasztalon, szívhang-para, hatalmas csalódás, már-már traumatikus, de valahogy túllépsz, kell az erő a hétköznapokhoz. Mire végre kipihennéd az álmatlanul telt éjszakákat, a gyerek már meg is született, s te az első hetekben azt érzed, hogy tényleg nem tudtad, hogy mire vállalkoztál. Rettegsz vele kettesben maradni, a barátok pedig éppen azért maradnak el mellőled, mert úgy érzik, jelenlétükkel csak megzavarnák azt a csendes idillt, mely az újdonsült anyát és csecsemőjét körbeveszi. Csak azok jönnek, akiket végül már naponta hívogatsz sírós hangon, ekkor kissé szánakozva érdeklődnek hogyléted felől, vagy egymást győzködik, hogy ez a baby blues.
A férjed eleinte sokat segít, lelkesen pelenkáz, egy idő után azonban már kevésbé érzi feladatának azt, ami számodra kötelesség. Moziba mennél, nyakadon a filmszemle, de egyelőre ahhoz is engedélyt kell kérned, hogy vécére mehess, egy forró zuhanytól esténként pedig már a mennyország kapujában érzed magad. Nincs kedved a szexhez, néhány hétig erre alibid is van, utána viszont egyre kínosabb az állandó visszautasítás. Néha belemész, de nem élvezed, kimerült vagy, s csak a napi teendőkön zakatol az agyad folyton-folyvást, harmadik személyre nem jut idő. Kialakítanád a napirendet, de erre az első nyolc hónapban valamiért esélyed sincs, és csak te nem jössz rá, hogy miért. A könyv, amit még a terhesség alatt olvastál, és tanácsait gondolatban már előre megfogadtad, a szülés után sarlatán által írt fércműnek bizonyul, s kegyetlenül megbánod, hogy miért is nem bíztál rögtön anyai ösztöneidben, meg az igény szerinti szoptatás elvében. A szoptatás eszméletlenül fáj, etetés közben csillagokat látsz, ámde igyekszel, a gyerek tizenöt hónapos korában is kipréseled melledből az utolsó csepp tejet, ami ha másra nem is, de arra jó, hogy belekeverd a főzelékébe.
Magzatod gyönyörűen fejlődik, mindenki csodájára jár, s néha még te is elhiszed, hogy megérte a sok szenvedés. Hogy megóvd őt sűrű hangulatváltozásaidtól, az Ikeában egyedi vízilovas ágyneműhuzatot vásárolsz, s büszkeséggel tölt el, hogy a napi rutin mellett képes vagy figyelni a részletekre. Mások naponta kétszer járnak a Károlyi-kertbe, te csak egyszer, akkor is délre érsz oda, amikor már a többi kismama hazafelé indul. Mindenkit nyugodtnak látsz magad körül, úgy érzed, csak a te idegeid mondták fel a szolgálatot (reméled, hogy csupán átmenetileg), úgy tűnik, csak te tolod úgy a babakocsit az utcán, mintha üldöznének, holott fitt nem, csak egy önmagát utolérni nem képes túlhajszolt kismama vagy. Desperate Housewives, bámulod, más nyomora nyújt vigaszt, még ha fikció is.
Egy év múlva már visszamennél dolgozni, mert ekkor még hiszed, hogy a változatosság gyönyörködtet, mégis félsz, hogy esetleg korai, jobb, ha otthon maradsz vele jó pár hónapig. Néhány ismert pszichológusban megbízol, de a hideg is kirázna attól, ha négy évig nem állnál munkába ismét, ahogyan egyikük javasolja. Maximum két évet vállalsz, a munkahelyedre visszavárnak, a napi rutin mellett ez az egyetlen állandóság az életedben, úgy véled, nem szalaszthatod el.
A szülés után négy hónappal már a bölcsődei jelentkezést intézed, hogy a tervezett időben beférjetek, egy év múlva már óvoda, s ennek is lassan már egy éve. Az idő repül, s bár dolgozol, mégis úgy érzed, ideje ismét váltani, újdonságra vágysz, s némi szabadidőre. Újra megvalósítanád magad, de még ötleted sincs, hogy hogyan, azt viszont egy ideje elképzelni sem tudod, nem is mered, hogy hogyan léteztél ezelőtt, amikor ő még nem volt.
