Ráadásul legalább tizenkét órája egyetlen könyvet sem vettem. Az utazótáskám színültig volt már velük. Megfogadtam: többet nem vehetek. Nem is fogok. Fegyelmezett vagyok és erős. Erősebb a szenvedélynél.
Sajnos a reptér egyetlen nagy könyvesboltnak tűnt, hármat kettő áráért, hirdették mindenfelé a karácsonyi akciók.
Én könyvfüggő vagyok.
El is határoztam, hogy amint hazaérek, létrehozok egy önsegítő csoportot a Névtelen Alkoholisták mintájára a Névtelen Könyvmolyok munkacímmel. Bár idáig mindig sikerült azzal felmentenem magam, hogy milyen szenvedélyem legyen, ha nem a könyv?!
Mindig így jutalmazom magam: ha fáj, ha nem, ha vészhelyzet üt be, ha elmúlik, rögvest megyek könyvért.
A Névtelen Könyvmolyok első ülésén majd azzal kezdem, hogy bevallom: a négy napos londoni vakációmat gyakorlatilag könyvesboltokban töltöttem. Szívem szerint minden vakációmat könyvesboltokban tölteném.
A repülőgépemnek tízkor kellett volna indulni. Fél tízkor kiírták, hogy a járat késik. Várható indulás: 11. 30. Álltam egy monitor előtt egy kisvárosnyi méretű reptéren, mindenféle színű és nemzetiségű emberek kavarogtak körülöttem és elveszettnek éreztem magam.
És ha vennék egy könyvet? – jutott eszembe.
A hátizsákomon a cipzárt már nem lehet behúzni tőlük. A kis kézitáskámban három puhafedelű dagadozik.
Önfegyelem is van a világon. A maradék pénzemet pedig inkább szendvicsre kéne költenem. Ki tudja, meddig kell még várnom a reptéren? Leültem egy csendes sarokban és olvasni kezdtem. Otthon szerettem volna lenni már nagyon.
11-kor ismét kiírták, hogy a gép késik. Várható indulás 12. 30. Enyhe pánik lett úrrá rajtam. Megkérdeztem egy narancssárga kukásmellénybe öltözött reptéri alkalmazottól, hogy mi történt. A vállát vonogatta.
A járat időben elindult Budapestről, közölte, de még nem érkezett meg.
Te Jóisten! Mit csinálnak ezek odafenn ennyi ideig?
Félni rossz. Egyedül félni egy irdatlan nagy reptéren még rosszabb. Mitévő legyek?
Gyorsan vettem egy doboz nutellát a maradék pénzemből és még három könyvet, kettő áráért.
Visszaindultam a helyemre. Amelyet időközben elfoglalt egy nagy, rózsaszín felhő.
Rózsaszín felhő egy fiatal lány volt, huszonöt éves talán, túlsúlyos, szőke. Vékonyszálú haja feje minden apró mozdulatára szikrákat szórt. Kleopátra – frizura, porcelánkék szemek, kicsi, egyenes orr és vérpiros, csöppnyi száj. Kézzel festett porcelánbaba – arc.
Annyira gömbölyű volt a nő, hogy a könyökcsontjai és szoknyába bújtatott lábain térdkalácsai is csak jelzésszerű halmocskáknak tűntek hegynyi, kék erekkel átszőtt, rózsaszínű húsában. Lenyűgözve figyeltem.
Látszott, hogy ő is várakozik. És velem ellentétben, cseppet sem ideges.
Hátizsákjából elővett egy nagy, kék, műanyag uzsonnás-dobozt. Kinyitotta, kivett belőle egy Kit-Kat szeletet, félbetörte és enni kezdte. Átszellemülten evett, megszűnt körülötte a világ.
A Kit-Kat után egy XXXL-es méretű (mint egy banán) Snickers szeletet vett ki az elemózsiás dobozából. A dobozt gondosan visszazárta. Nem nézett semerre, a szemével is csak evett. Elfogyott a Snickers. Kivett a dobozból egy békatalpnyi, epret formázó gumicukrot. Biztosan éreztem, hogy varázsdobozzal állok szemben. Az nem lehet, hogy egy téglaméretű dobozba ennyi minden beleférjen. Vissza kell zárni, nehogy kiszökjön belőle a Szellem, Aki a Csokit Hozza.
Nagy Rózsaszín Felhő komótosan elszopogatta a gumiepret. Zavarba ejtően érzéki módon tette. Egyértelmű volt, hogy a gumieper is élvezi, mint ahogy a kit- kat is élvezte, és a snickers is, ahogy megette őket.
A doboz újból feltárult. Színes, cukormázas süteményecskék bukkantak fel, majd tűntek el a nőfelhőben. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogy bezárta és eltette a dobozt. Hát ennyi?
Féltem, hogy megszűnik létezni, ha már nem eszik.
Lehet, hogy pont most jelent meg nekem egy angyal. Mi másról lehetne felismerni, mint arról, hogy egyfolytában csokoládét eszik, és nincs bűntudata? Hol máshol találkozhatnék egy angyallal, ha nem a reptér várójában? Néha biztosan indulnak közvetlen járatok odaátra is. Különösen karácsony táján. Kérdés, jutott eszembe, hogy az én jegyem hova szól. Ideátra, vagy odaátra.
Nagy Rózsaszín Felhő szerencsémre folytatta az evést: rengeteg hóna alól elővett egy világosbarna papírzacskót. Bon-Bon Voyage! – hirdette a felirat rajta. Ínycsiklandóan gömbölyű, sima csoki-golyócskák bukkantak elő. A másik hóna alól egy könyvet vett elő, természetesen rózsaszín fedelűt, aranyszínű, dombornyomásos betűkkel.
Csokit eszik és szerelmes-regényt olvas. Megkönnyebbültem. Nem angyal ez. Csak ízig-vérig nő.
Kerestem magamnak egy másik ülőhelyet. Nekiláttam végre én is a nutellámnak és egy új regénynek.
Nem lesz baj. Haza fogok érni.
© Rácz Zsuzsa
