Műszaki konferencián, csinosan, visszafogott eleganciával lépkedek egyik lábamról a másikra. Nem szoktam meg a magassarkú viselését, de néha muszáj. Állok vagy 40 férfi mögött, akik éppen a frissen terített svédasztalt rohamozzák meg. Mindig kivárom a sorom, mert nincs az a rendezvényszervező mostanában, aki megengedhetné magának, hogy ne fullassza bele a füstölt lazacba a vendégeit. Tehát kaja mindig van! Mindenkinek jut bőven! Persze lehet, hogy a közkedveltek előbb elfogynak, de én már megszoktam, hogy otthon a grill csirkének sem a combját kapom amióta anya vagyok, így várok most is türelmesen. Kollégáim és a konferencia résztvevői egymáson taposva jutnak el a falatokig, majd a 20 perces roham csillapodik és én lassan az asztalhoz indulok. Éppen a maradékokat venném szemügyre, amikor az egyik pukkadásig eltelt, morzsás zakós szakmabélim hozzámfordul és a következőket mondja  – apró kis böffentésekkel kísérve:  „Kérnék egy kávét, sok cukorral, tejszínnel kedveském!”
Az igazi döbbenetet nem akkor fedezem fel Kedveském arcán, amikor udvariasan a felszolgáló személyzet felé kísérem, hanem amikor fellépek a pódiumra és belekezdek mélyen szántó szakmai értekezésembe, ahol elmesélem tapasztalataimat egy olyan műszaki területről, amit Magyarországon kevesen művelnek és világszerte is ritka a női szakember.
Nem sértenek meg, nem okoznak nekem lelki törést ezek a férfiak. Inkább szórakoztatnak. Amikor még az egyetemre jártam, egy ilyen beszólásért minimum azt a bizonyos édes-tejszínes kávét locsoltam volna a fehér ingjére a tapintatlan, figyelmetlen, himsoviniszta pasinak, de azóta nekem is van kettő otthon, akikkel kigyakorolhattam az életben oly szükséges tolarenciát.
Hazaérek, lerúgom a magassarkút és a cicás lányom már ott tekereg a combom körül és kérdezi krémesen, lágyan, hogy mit hoztam, mi lesz a vacsora? Csacsog és figyeli minden mozdulatom. Kellemes ez az állapot a fáradt, agyat ürítő nap után. Cica ölembe ül, betekeredik és dorombol amíg fő a tészta, majd ráugrik a sajtos-tejfölös vacsira és boldogan túrja be egy szálig. Ebbe a nyugodt, szemlélődő pillanatba hasít bele a lehajított roller dübörgése és a: MEGJÖÖÖÖTTŰŰŰŰNK! Ott áll előttem apa és fia. Indul az őrület, karnevál, fieszta. Saját táncos koreográfiával beterelem a fürdőbe, de nem érti miért oda és miért nem azonnal az asztalhoz. Ebben ugyanolyan, mint Kedveském volt délelőtt. Kajaközpontú. Egyenlőre még csak kajaközpontú…
A művészien koreografált este után lányom-fiam ágyban. Én tényleg úgy érzem magam, mintha szambáztam volna egész nap. Kis rendrakás után lerogyok és egy pohár sört kívánok. Kortyolgatva nézem a férjem és elemezgetem, hogy mennyire olyan ő, mint a délelőtti fickók. Nem olyan! Más! Az enyém! Ha együtt megyünk szakmai összejövetelre, akkor együtt nevetünk a sok tolakodón, a majonézes nyakkendős pasikon és a kényszeresen udvaroló ficsúrokon. Ő büszke rám és elismeri tudásomat. Már azelőtt elismerte, hogy a párja lettem! Ezért Ő a férjem! Ő tud rávenni, hogy főzzek, hogy mossak, hogy körmöshöz járjak és melíroztassam a hajam. Ő képes elérni nálam, hogy szoknyát húzzak és kifessem a szemeimet. Miatta járok jógázni és miatta próbálok nem elhízni. Miatta vagyok nő! Ahogy a sör elfogy, én iszonyú szerelmes leszek.
Reggeli, öltözés, óvoda, ebédpénz, foci cucc, tánccipő. Kicsit késésben vagyok, de egyet sosem felejtek el, anyut hívni! Mert gyerek vagyok én is! Anyu, az öreglány, a segítség. Lavírozom erősen anyós és veje furcsa kapcsolatának határain, de valahogy mindig megoldom. Anyu ott van az életünkben, aztán amikor muszáj, kiteszem őt onnan, vagy megy magától, de már megszokta, hogy ez egy ilyen játék. Én nem akarok már mind a kettőnek megértő partnere lenni a másikkal szemben. Én így szeretem őket és én is így vagyok teljes, így vagyok feleség és maradhattam gyerek és válok anyává. Mind a ketten kellenek nekem.
Bent vagyok a melóhelyen. Főnök vagyok és beosztott is. A melósom mind férfi és a főnököm is férfi. Már elfogadták mind ezt a fura szitut. Osztom az észt és érvelek egész nap. Meg konferenciára járok. Aztán csörög a telefonom, a barátnőm hív, hogy tetűjárvány van az oviban és csak tudjak róla, meg azt se felejtsem, hogy este sangriázunk egyet hárman. A három dolgozó nő. A három anya. A három feleség. A három lökött tyúk.
Feltett lábakkal, hűvös sangriával tárgyaljuk ki Kedveskémet, elemezzük férjeinket, kritizáljuk egymás gyerekét és anyját. A végén meg jót röhögünk az egész életünkön és megállapodunk abban, hogy Síva összes keze sem lenne elég ahhoz amit napközben megcsináltunk.