1995-ben Somogybabodon két bolt volt, a Nagy Bolt meg a Kis Bolt. A Nagy Bolt a falu közepén volt, itt volt (1995-ös szemmel) nagy választék. Ide jártunk.
A Nagy Boltban három nő dolgozott. Jutka néni általában mindenkivel nagyon aranyos volt. Még akkor is, amikor hónap végén fel kellett íratnunk, amit vettünk, ha apunak épp nem volt érkezése dolgozni, és elfogyott a pénzünk. Vagyis mindig.
Ibolya pályakezdő volt, frissen az élelmiszeripari szakközépből, általában a csemegepultba volt beosztva. Nem nagyon állt senkivel szóba, korának megfelelően folyton duzzogó ábrázattal járt-kelt. Hosszú ujjú pulcsira húzott, két számmal nagyobb, rövid ujjú, fehér köpenye volt, szőkített haját gyöngyös bársony hajgumival fogta copfba, a türkiz szemhéjfestékéért pedig minden korombeli kislány ölni tudott volna. A somogybabodi kamasz fiúk nagy része szerelmes volt az Ibolyába, természetesen.
A Nagy Boltot Éva néni vezette és tulajdonolta. Nagydarab asszonynak láttuk, hibátlan kreol bőrrel, mindig rendezett rövid frizurával, láncos szemüveggel, ellentmondást nem tűrő tekintettel. Általában ő volt a pénztárban, ujjatlan köpenyével és nagy karjaival magasodott fölénk. Mindig féltem, ha nála kellett fizetni, mert nem igazán kultiválta a hóvégi felíratgatást. Gonosznak és félelmetesnek tartottam ezért, pedig hát nyilván csak neki is etetnie kellett valakiket, az meg beígért összegekből problémás. Állítólag az egyetlen nagyboltos betörés alkalmával, amikor egy láda sör, pár karton cigi meg három csomag pelenka tűnt el, és fontoskodva kijött a Szeghalmi, körzeti megbízott, Éva néni már az ajtóban várta.
– A Paldecz volt – mondta.
– Honnan veszi, Éva? – fölényeskedett Szeghalmi.
– Most született gyereke, és hát a pelenka…
– Az még nem bizonyít semmit, Éva.
– A kezével verte be az üveget, és végigfolyatta a vérét a házukig a hülyéje.
Az ügy lezárult, Paldeczet becsukták.
Emlékszem egy nyári szombat délelőttre, amikor rajtam volt a boltos sor, és a listámat szorongatva igyekeztem mindent összeszedni. Szombaton csak délig volt nyitva a Nagy Bolt, úgyhogy elég sokan voltunk. Rusznák Gyuszi és felesége, Ildi a csemegepultnál álltak. Gyuszi a nagy melegre és a szabadnapra való tekintettel már bekaphatott pár pálinka-sör menüt, gyanítom, hogy Ildi eleve a szemben lévő kocsmában vadászta le, mert amúgy nem volt egy boltba járós fajta a Gyuszi.
– Harminc deka parizert kérek – mondta Ildi Ibolyának.
– Elég a tíz! – okoskodott Gyuszi. – Nem lesz elég a pénz!
– Akkor majd visszateszel egy-két sört!
– Te nekem ne mondjad meg!
– Akkor mennyi legyen? – kérdezte Ibolya.
– TE MEG NE SZÓLJÁ’ BELE! – óbégatott Gyuszi.
Már az egész bolt Rusznákékat nézte. Szegény Ildi próbálta csitítgatni a felbőszült Gyuszit, de mindenki tudta, hogy ha a Gyuszi iszik, akkor hülye és kötekedős.
– Az Ibolya csak a munkáját végzi, ne…
– Igenis ez a kis kurva velem ne szórakozzon!
Ibolya elvörösödött, a kezében még mindig ott volt a fél rúd párizsi. Ekkor egy mély, nyugodt hang szólalt meg valahonnan a hátam mögül.
– Takarodjál kifelé, Gyula! – Éva néni csípőre tett kézzel állt a tejes hűtőnél. Gyuszi ránézett, és kicsit lelhalkult:
– De én…
– Takarodjál kifelé, Gyula, és majd akkor gyere vissza, ha tudsz normálisan viselkedni.
– Jó’van, nem kell mindjárt idegeskedni, Évike.
Azzal Gyuszi eloldalgott, kiment, és rágyújtott egy cigire a bolt előtt, mintha tulajdonképpen csak direkt ezért ment volna ki – magától.
Huszonöt évvel később, apámnál voltunk látogatóban az Öcsivel. Apánk már nem Babodon él, hanem egy faluval arrébb, Gamáson. El kellett szaladnunk pár dologért a kajához a közeli Coopba. Már éppen zártak, de egy férfi épp jött kifelé, és gyorsan szólt a boltosoknak, hogy hadd menjünk még be. Bementünk, megköszöntük a két már szatyorral buszra készülődő nőnek, hogy beengedtek, ígértük nekik, hogy gyorsak leszünk, aztán egyszerre megtorpantunk az Öcsivel, és csak néztünk rájuk kidülledő szemekkel.
– ÉVA NÉNI? IBOLYA?
Azon a furcsa módon örültünk meg nekik, ahogy olyasvalakinek tud csak megörülni az ember, akiről semmit sem tud a világon, de állandó mellékszereplője volt a gyerekkorának. Amíg összeszedtem a dolgokat apánk listájáról, megbeszéltük, hogy mennyire hasonlítok anyánkra, ki hol lakik, mit dolgozik, és hogy a kisöcsénk mindig is nagyon okos kisfiú volt, nem is csoda, hogy programozó lett. Ibolyának azóta felnőtt gyerekei vannak, Éva néni pedig korántsem olyan nagydarab és szigorú, mint amilyennek emlékeztünk rá. Miközben beszélgettünk, bejött egy ember, és a sörök felé kóválygott, mire Éva néni azon a hangon odaszólt neki:
– Zárva vagyunk, Imike, a Hetesbe menjél sörért, légy szíves!
Imike szó nélkül megfordult, és ment a Hetesbe sörért.
Úgy képzelem, bármelyik boltba bemegyünk ezentúl a 67-es út mellett, mindig az Éva néni és az Ibolya lesznek ott, míg világ a világ, és Éva néninek mindig szót fogadnak majd a helyi részegek. Csak most már az Ibolya is pénztárazhat, én pedig ki tudom fizetni, amit vettünk, és nem kell felíratni a kockás füzetbe.
