Már ez a pár leütés is az önszeretetemről szól!
Így ünneplem meg a bátorságomat, azt hogy merek büszke lenni magamra! Arra, hogy másfél évvel ezelőtt mertem nemet mondani és 12 év után otthagyni a jól fizető állásomat, arra, hogy tavaly decemberben a TEDXSomlói Womenen – en el mertem mondani a történetemet, ami megérlelte bennem ezt a bizonyos nemet, arra, hogy akkor ott meztelenre vetkőztettem a lelkemet , arra, hogy vállaltam a nehezebbik utat, az újrakezdést és amikor nagyon nehéz, már legszívesebben feladnám, akkor tovább merek menni!
A történet a szülésemnél kezdődik. Csodás élmény volt, de egy komplikáció beárnyékolta és nem sokkal azután, hogy a kislányomat a karomban tartottam, rémült arcú orvosok rohangáltak körülöttem és az életemért küzdöttek. Eközben én a szoba felett lebegtem és ahogy a könyvekben írják mindent láttam felülről. Láttam azt a bizonyos fényt és közben elmondhatatlan béke és nyugalom lett úrrá rajtam. Arra gondoltam, hogy ezt a nyugalmat miért nem lehet itt lenn a Földön is érezni????
1 hét múlva tértem magamhoz a kómából és amikor végre 1 hónap után hazamehettünk a kórházból és kezdtük élvezni, hogy egy kis család lettünk, egyszer csak éles szúrást éreztem a torkomban és elment a hangom. Kiderült, hogy a lélegeztetőgép csövétől lett egy csomó a hangszálamon, amit le kell operálni, azonban a műtét nem sikerült és megnémultam. Reménytelenség, pánik, rettegés lett úrrá rajtam. Hogyan fogok énekelni és mesét mondani a kislányomnak? Én, aki imádok beszélni és a beszédből élek, mihez kezdek majd, ha soha többé nem lesz hangom? Pontosan 1 év alatt tanultam meg újra beszélni és a kislányom 1 éves születésnapján énekeltem először el azt az altatót, amit a férjemmel közösen írtunk!
Fájdalmas időszak volt, de életem legnagyobb ajándéka, mert ma már tudok nemet mondani magamért! Mert a néma hónapokban meghallottam azoknak az embereknek a hangját, akik már régóta beszéltek hozzám, de nem hallottam meg, amit mondanak, azt, hogy szeretnek és azt, hogy szerethető vagyok. Ma már nem engedem, hogy a külső zajok elvonják a figyelmem, hogy minden más fontosabb legyen, mint az, hogy megengedjem magamnak, hogy szeressenek , hogy én is szeressem magamat és őket. Nekik adjam az időm, a figyelmem, a fókusz ott legyen, ami nekem fontos.
Ma már nem elnyomom, hanem meghallom a belső hangjaim, amik figyelmeztetnek arra, ha meg kell állni és némán figyelni. A szükségleteimre, a vágyaimra. Ma már azt csinálom, amit én szeretnék és úgy, ahogy én szeretném. Nem akarok mindenáron másoknak megfelelni, egyáltalán igyekszem nem akarni!
Ma már nem mar a bűntudat, hogy az első évében nem lehettem a kislányommal, mert beszélni tanultam. Szabadjára engedtem a kreatív energiáim és csokoládéba burkoltam az érzéseim! Az ízek nyelvén fogalmaztam meg anyai érzéseim, megalkottam a saját csokoládékollekcióim. Elfogadtam, ami történt, megbocsátottam önmagamnak.
Ma már nem beszélek, hanem hallgatok és figyelek némán. Coachként, ami életállomásaim szintézise és ehhez eszközöm a csokoládé. A csokoládé, amely olyan, mint a szünet a zenében. Megállít és az ízek, aromák vezetnek.
Megállok magamért, figyelek némán és hagyom, hogy érzéseim apró iránytűként vezessenek. Ma már nemcsak élem, hanem megélem az életem!
