Én mondtam neki, hogy várjunk ezzel még egy kicsit. A két idősebb gyerek is alig pár éves, a kislányunk pedig mindösszesen 3 hónapos. Azt sem fogja látni, hogyan nő fel, talán az első szavakat sem fogja hallani. De, hajthatatlan volt, szerettem is benne, hogy ilyen törekvő. Elvégre, közös érdekünk volt. Az itthoni fizetéséből három gyereket eltartani maximum úgy lehetett, ha naponta csak egyszer eszünk. Én is tudtam, hogy ez egy jó döntés, de, ha arra gondoltam, hogy egyedül kell csinálnom mindent, azt éreztem, belebolondulok. Persze, ment. Nem akart várni. “Minél előbb megyek, annál előbb jövök…”- mondta.
Az első egy hét maga a pokol volt. A gyerekek sorra lebetegedtek, a legnagyobb nem tudott iskolába menni, a középsőt nem tudtam már elvinni az óvodába, mert egész éjszaka lázas volt. A legkisebb még akkor nem volt beteg, de aggódtam, hogy legalább ő ne kapja el.
Korán reggel felkeltem. Amíg a gyerekek aludtak, próbáltam magamra szánni 10 percet és csendben leültem a konyhaasztalhoz, kezemben egy nagy bögre tejeskávé és imádkoztam. Kértem az égieket, hogy adjanak erőt nekem a naphoz, a héthez, a hónapokhoz. Aztán átgondoltam a napi teendőimet, bevásárló listát írtam és megterveztem, melyik napba mit fogok belezsúfolni.
Felébredtek. Reggelit készítek, esznek, visszadugom őket az ágyba, teát teszek melléjük, pelenkázok, etetek, mosogatok. Előkészítem az ebédhez az alapanyagokat, közben lázat mérek, kiszaladok és átveszem a levelet a postástól. Felteszem a levest főni, megetetem a kutyát és elindítok egy mosást. A legkisebb gyerkőcöt a nappaliban meg-megfigyelem, hogy minden rendben van-e, a nagyobbakat időnként ellenőrzöm és persze készítem a másodikat is, megpucolom a krumplit, kisütöm a húst. A középső megint lázas lett, gyorsan viszek be neki gyógyszert. Nem tudom őket itt hagyni, ezért megkérem a szomszédot, ha megy vásárolni, nekem is hozzon pár apróságot.
Kimerem a levest, a két nagyobbnak beviszem a szobájába, készítek melléjük teát is és a másodikat. A picit közben megetetem, pelenkázok, altatok.
Délutánra jön anyám és segít egy kicsit, a gyerekekkel foglalkozik, addig kiteregetek, elmosogatok, felmosok, felsöprök és elkérem a legnagyobb házi feladatait a szomszéd kisfiútól. Kicsit beszélgetünk még anyámmal és aztán következik a vacsora, fürdetés, lefekvés. Én előkészítem a holnapi ebédet, felállok, mert gyereksírást hallok, ölembe veszem a kicsit.
Nehéz lesz ez így, de képes vagyok rá. Képes leszek rá. Gondoltam.
És, lám. Mindent meg tudok csinálni, amit kell ahhoz, hogy boldoguljunk.
