Gyűrögetem kezemben a bank levelét. Számokat látok, s bár a matematika sohasem volt az erősségem mégis értem mit jelentenek. Azt nem hogyan keletkeztek, de hogy mi vár rám általuk azt pontosan. Nem lesz nap, amikor ne ezzel kelnék és hajtanám álmatlanságra a fejem az elkövetkezendő években. Egyre nő a gombóc a torkomban, ami útját állja kitörni készülő zokogásomnak. Ami a gombócot táplálja, növeszti az a bűntudat. Hiszen saját döntésem áldozata vagyok. Aláírtam, aláírattam a férjemmel is azt az átkozott papírt, aminek következményeként adósságrabságba kényszerültünk. Akkor nem sejtettük, ahogy rajtunk kívül még jónéhányan, akik szaladtak a mézesmadzag után. Közülük sokan az otthonaikkal fizették meg a tanulópénzt. Minket ez a veszély nem fenyeget. Ez is marcangol. Nem is volt szükségünk arra a lakásra, ami most minden keserűségünk alapja. Újra visszaérkeztünk az én döntésem, én hibám csapdába. Aztán eszembe jutnak azok, akik egy hasonló levél érkezésekor inkább nyeltek le egy marék altatót, mint kifosztásuk tényét. Jó pár ok, amiért úgy érzem nincs jogom sírni. A gombóc meg csak nő, esélyt sem adva a megkönnyebbülésnek. Könnyek nélkül dől össze a Világ körülöttem. Zombiként kóválygok, gyomrom zsibbadásig görcsben, a fejfájás, amit csak hallomásból ismertem most megmutatja legkegyetlenebb arcát. Bepótolva amit az elmúlt 30 évben elmulasztott.

Aztán érkezik egy jó hír, olyan amiért megéri optimistának lenni, előre tekinteni. Szívem alatt új élet növekszik. Harmadik alkalommal adhatom testem a csodához. Húgom kísér el a soron következő vizsgálatra. Zselé a hasamon, csúszkál a műszer körbe-körbe. Izgatottan várom, hogy meghalljam a lüktetést, ami már ismerős lesz. Két kicsi fiacskámat várva ez a gyorsan zakatoló morajlás volt, amitől minden alkalommal bepárásodott a szemem. Örömkönnyek voltak, de könnyek. Érzem, hogy most ez a hang hiányzik, hogy átlendítsen. Zokogni akarok, ha örömömben is, hogy elmúljon a zsibbadás a homlokomban. De a műszer csak kőröz, az orvos arca komorul. Amikor leteszi a műszert és megfogja a kezem, homlokomban a zsibbadás felerősödik. Nem akarom hallani amit mondani fog! Kiderül, hogy a bennem fejlődő lélek nem bírt kimászni összedőlt világunk romjai alól, és úgy döntött ezt nem vállalja. Most, velünk NEM éri meg a Földi utazást választania. Megszűnt dobogni ici-pici borsónyi kis szivecskéje. Kilépek a rendelő ajtaján. Margó olvas a szemeimben és kétségbeesett arccal szalad oda hozzám. Tudja mit élek át, sőtt sokkal jobban tudja! 20 hetes magzata anyák napjára virradóra döntött úgy, ahogy most az enyém 11 hetesen. Első gyermeke volt, akit 3 nap vajúdás után tudott a világra hozni. Vele voltam akkor a szülőszobán. Próbáltam enyhíteni  fájdalmait. Masszázzsal, borogatással a testit, imával, símogatással a lelkit. Most itt áll velem szemben, és ahogy ránézek újra rámtör, hogy sincs jogom sírni! Péntek 13-án műtét.

Lábadozom otthon. Gyerekek a nagyszülőknél, hogy tudjak pihenni. Ivó, a hatalmas és félelmetes alfahím – aki a fiaimmal alszik –  furcsán kezd viselkedni. Nehezen kel fel, nem akar enni és száraz az orra is. Bágyadtan kuporodik mellém. Szólok a férjemnek, neki már az is feltünik, hogy melegebb a szokottnál. Kutya, macska, ló problémák esetén kissebbik húgom az értesítendő a családban. Pár perc alatt megérkezik, megvizsgálja, felállítja a feltételes diagnózis. Valahol belső vérzése lehet a kutyánknak. Azonnal állatorvos, aki ezt meg is erősíti. Pár vizsgálat, másnap műtét. Panni is bent van a műtőben, többszörös áttétes daganat, ami csillapíthatatlanul vérzik. Legkissebb, legbölcsebb testvérem dönt. Nem ébresztik fel.

Ülök a kanapén, kezemben a nyakörvvel. Felsejlenek az emlékek. Kiskutya korában tejbegrízt főztem neki. Gyerekeim megosztották vele játékaikat, aminek gyakran az lett a vége, hogy plüsállatokból kiharapdált vattapamacsok terítették be a kertet. Nagyon vigyázott rájuk, pedig de sokan figyelmeztettek, hogy ne hagyjam őket ekkora kutyával együtt játszani. De ő egyszer sem mutatta jelét, hogy félnem kellene. Amikor megunta a nyúzást, akkor inkább békésen elvonult. Esténként óvatosan heveredett közéjük. ÉS MOST ELMENT, HOGY VIGYÁZZON A HARMADIKRA ODAÁT! Ahogy ez a mondat megfogalmazódik érzem az áttörést, ami elementális erővel lesz úrrá rajtam. A kanapéról leereszkedve, összegörnyedve temetem arcomat a tenyerembe. Hangos sírás szabadít meg az elviselhetetlen belső feszültségtől. Hosszú percekre adom át magam neki.