Nincs ideje. Folyton késésben van. Nem csoda, két helyen dolgozik, ez napi minimum tizenegy óra. Ha hozzávesszük a kertvárosi ingát. Hagyjuk is. A számok sosem voltak a barátaim. Bezzeg a betűk.
Mióta hivatalosan is író vagyok – a munkanélküli marketinges annyival rosszabbul cseng – a betűk maradtak nekem. Nagy és kisbetűk. Hosszúak, rövidek, duplák, szimplák. Pontok, vesszők felkiáltójelek és kérdőjelek. Ez utóbbiakból rengeteg. Amúgy jól megvagyunk. Néha kiveszem, néha beteszem őket történetekbe, felfűzöm őket puha gondolatfonalakra, aztán szabadon engedem a fűzért, szálljon, amerre tetszik a végeláthatatlan on-line térben.
Naphosszat velük foglalkozom. Dédelgetem őket, ha mesébe kerülnek, legyenek elégedettek, gömbölyűek és kedvesek, mint egy jóllakott óvodás. Ugratom őket viccekkel, mert a mondókában pattogni illik, ritmusosan, ahogy a szívverés, a taps, vagy a mozdony kerekeinek zakatolása. Ugorjanak, essenek, legyenek szótornászok, hívjanak táncba.
A legerősebbekkel filozofikus mélységekből bányászunk magvas gondolatokat. Haszontalanságnak tűnhet, hisz manapság senkit sem érdekelnek a mélyen szántó eszmefuttatások, mégis muszáj. Érc is élc is akkor csillog igazán, ha napvilágra kerül. S az emberek imádnak mindent, ami csillog. Nemdebár?
A betűknek tehát jó dolga van nálam. Szépen tenyésznek a fehér oldalakon, igyekszem nem belterjesen szaporítani őket, menjen ki-ki a saját, nemesebb gondolataival karöltve. Ne rontsa semmi a szókincs örök ragyogását.
Betűim, jó barátaim, csakhát van velük egy kis baj. Bár sokat beszélnek, némák. Csak a koponyámban vernek visszhangot és a saját hangomon válaszolnak bármilyen kérdésre. És nincs arcuk, karjuk sem. Nem ölelnek meg, és nem kérdezik hogy vagyok. Tudom, boldognak kell lennem reggeltől estig, hiszen azért élek, hogy jól legyenek papírra vetve, nyomdába adva, éterbe kódolva. De akkor is hiányzik, hiányzik valami.
És ő ezt tudja. Bár nincs ideje, mert folyton késésben van, ha látja szememben a magány szürkeségét, átölel és egy forró, kávépáraillatú reggeli hallgatásban megtölti lelkem békével.
