Ma is nagyon korán ébredtem. Gyorsan leszedtem a megszáradt ruhákat, összeraktam végre egy kórházba menő gyorscsomagot. Esetlegesen persze… Reggeli feladatok elvégzése után ijedten néztem az órára. Zuhany, fésülködés. Túlélő szendvics, víz.

Tegnap fémtisztító pasztával kipucoltam Édesanyámtól kapott MENÓRA gyertyatartót. Milyen szépek voltak a régi ünnepek. Amikor a pici kelyhekben jelképesen állt a tortagyertya és mellette egy bádogtányéron égtek a Chanukka gyertyák. Most ismét csillog a gyertyatartó, többi emlék, ereklye között. Decemberre, az ünnepekre talán, remélhetőleg meggyógyulok?

Gyerekkori élmény. Édesanyám összekulcsolt kezét fejemen nyugtatta és biztatott: Énekeljük a  MOAZCURT Édesapám állva imádkozott és fohászkodott.

Képzeletbeli mezüzét érint a kezem amint csukom a lakásajtót. S’ma jiszroel, ádonáj, elajhénú meleh ó ajlom.
ISTEN VELEM VAN ÉS ÉN NEM FÉLEK. Nem félek, nem félek…de nagyon félek.

ONGA ambuláns lap. Onkológia Gondozó. Hát hiába mentem 24 év óta minden évben becsületesen lelkiismeretesen kontroll vizsgálatokra. Hiába sétáltam el a folyosó végén lévő kemoterápiás szobába, összekulcsolt kézzel magamban mormolva: én, nem, nem, nem fogok itt feküdni a furcsa széken, hogy karomba csorogjon a méreg-infúzió.

Ismeretlen hatalmak döntöttek felettem? Vagy túlságosan magabiztos voltam? Ki tudja? Ellenőrzöm a táskámat. Olvasó szemüveg, víz, túlélő szendvics. Szatyor a kenyérnek, barhesznak. Milyen jó, hogy ennél a péknél mindig sütnek, s az a kalács az enyém.

A szakrendelés folyosóján gyomron vág a jól ismert szag. Frissen főzött kávé illata keveredik a gyógyszer, a infúzió szagával és emberi kipárolgással – izzadsággal. Már nem nézem a széket. Keresem a legkényelmesebbet. Ne süssön a nap, ne legyek huzatba. Kikészítem a vizet, – gyorsan a lötty érkezéséig megeszem a szendvicsemet. CD, lejátszó, fülhallgató, mobiltelefon. Hú de kényelmetlen ez a szék! Fáj a csigolyám.

Csorog a piros infúzió. Beszélgetünk, „vidám” téma. Kinek milyen típusú volt a rák, mikor, hányszor műtötték.
A néni a sarokban túlságosan is segítőkész. Hozza karom alá a szív párnát, – mert ha nincs alátámasztva, akkor zsibbad,- fáj. Adja vizes palackomat, mert a műtött jobb kezemmel nem tudok átnyúlni. Lüktet a fejem, és káprázik a szemem. Nővérke nevet, még nem „attól.”
Lefolyt egy palack, jön a hányáscsillapító. Ezután egy palacknyi fehér színű lötty.

2 óra, eltelt gyorsan. Barátnőm vár a bejáratnál. Hazamegyünk, lepakolunk, lemosom magamról az onkológia szagát, és vidáman, jókedvűen, viccelődve elmegyünk ebédelni.

A délután a pihenésé, és a szombati 50. éves iskolatalálkozó kiértékelése. Telefonon, interneten, facebookon. Fáj a fejem. Ez már az utóhatás? Mégis? Mindegy a tornászós lányokhoz el kell menni, mert leendő kopaszságom itthoni eltüntetésére hoznak nekem régi kendőt, ami nem csúszik.

Ha már ott vagyok, csatlakozok is a csapathoz. 40 percig bírtam. A paróka a dobozában várja, hogy a fodrász megadja a kezdő lökést. De ez még odébb van. Most élvezem a májusi, korai nyarat.

Rég elfeledett, kissé megfakult hosszú szárú flokon nadrág, poló és felette egy pamuting az új díszviseletem. Nyakamat, arcomat 50-es faktorú fényvédővel bekentem és egy csúcs szuper reklámkalap védi még az arcomat. Két kedves asszony jön és kérdi, tán Balatonos divat?  Onnan jöttetek?

Nem most nem…

A másik – mindig beszól – nyávogós hangon, „nahát megpusztulnék” ha így beöltöznék meg is halnék. Itt elszakad a szalag: De ha muszáj lenne akkor megtennéd. Nem várom meg a választ, továbbmegyek.

Hat kemo, három hetente, közben vérkép ellenőrzés.

Balatonberényi faházikónk hiába vársz. Hiába bólogat a méltóságos szivarfa, hiába a sok toboz, amit reggeli torna helyett szedegettem, hiába a szomszéd srácok vidám tábortüzes estéi…

Most – „sejtfrissités” – harc; vödör, lavór, citromos víz, zöldségek. És a végeredmény?? Majd kiderül. Lehet csata-vesztés, mert nem úgy fogadja a szervezetem, ahogy a tudós doktor-bácsik elképzelték. Lehetek ismét győztes, mert az erő bennem van. S miért is ne lennék, miért nem lehetnék  ISMÉT győztes. Ha egyszer már sikerült… A legnagyobb mélységből a legszebb felállni…