Végre itthon! Szuper ez a szabadnap. Eddig folyamatosan rohantam, és még 1 óra sincs. Megint nem volt időm enni sem. Maradt egy kis leves tegnapról, azt megeszem gyorsan, még van egy kis időm, amíg Zétit vinnem kell a pszichológushoz, meg kiteregetem, amit reggel beraktam a gépbe. Ja, és előtte még elugrom a suliba befizetni az ebédet, meg felveszem a nagycsaládos csomagot… Kicsit előbb kell elindulnom. Na jó, a teregetés még várhat. Majd később megcsinálom. Inkább leülök kényelmesen megenni a levest. Ma még úgysem ültem, inkább kiélvezem a pillanatot, hogy nyugodtan ehetek. Ilyen se nagyon van. Hű, de jó ez a leves. Mi is van még ma? Mintha valami még lenne. Valamit elfelejtettem? Megnézem a naptáramban. BAKKKKER! Beírtam magam 1 órára óvodai fogadóórára! A francba! Majdnem elfelejtettem. 12:54. Jaaaj, ne! Gyors lapátolás, rohanás. Tiszta szerencse, hogy a szomszédban van az ovi. Már harangoznak. Jó, pár perc késés még belefér. Ziláltan esem be az ajtón. Az óvónő kedvesen fogad. Leülünk.
– A kabátot nem veszi le? Nincs melege?
Ja, tényleg, de. Csak egész nap rohantam, és már így maradtam, folyton ugrásra készen állok.
– Biztosan sok a dolog 4 gyerek mellett.
Hát igen, akad tennivaló. Ma intéztem a legnagyobb átíratását az új iskolába, úgyhogy ma reggel itt kezdtem az oviban, behoztam a 3 kicsit, aztán vittem a nagyot iskolába. Utána mentem az új suliba az igazgatóhoz. Hazafelé beugrottam a boltba, hogy legyen valami vacsora majd este. De sietnem kellett, mert ma van a pszicho nap. A gyerekeknek pszichológushoz kell járni a válás miatt, és mivel négyen vannak, kicsit macera ezt is megoldani. De úgy találták ki a szakszolgálatnál, hogy 11-re viszem az ikreket innen az oviból, amíg ők ott vannak, átmegyek a nagyért a suliba, és mire visszaérünk, kezdődik az ő időpontja, az ikrek végeznek, úgyhogy őket hozom vissza az oviba, majd vissza a szakszolgálathoz a nagyért, és vissza a suliba. Úgyhogy csütörtökön egyik héten sem tudok dolgozni emiatt.
Ezt csináltam eddig ma, és még nincs vége. De hagyjuk. Beszéljünk Zalánról!
A fogadófélóra végül egész kellemesen telt. Már nincs értelme otthon semmit csinálni. Elmegyek a csomagért, befizetem az ebédet, így időben odaérek a legkisebbért az oviba. Megint nehezen indulunk a „játszós nénihez”, most ébredt, fáradt, vergődik. Útközben csörög a telefon. A szakszolgálat az. Jaj ne, mit akarnak már megint?
– Be tudna jönni jövő héten, hogy megbeszéljük a vizsgálat eredményét?
Persze, hát hogyne.
– Mikor lenne jó önnek?
Hát, leginkább egyik reggel 8-9 között, és akkor még van esélyem beérni a munkahelyre.
– Sajnos, nincs reggeli időpontunk. Esetleg szerdán délben jó lenne?
Semmi gond, a főnököm biztos megérti, hogy azon a héten már három nap nem tudok megjelenni a munkahelyemen, mert tárgyalás/nyílt nap/pszichológus van. Sebaj, ezt is megoldjuk.
– Akkor beírhatom szerdára?
Persze. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen dolgozó szülő a kerületben, aki nem ér rá mindig napközben. A pszichológusnál együtt vagyunk bent a legkisebbel, legalább most csak vele vagyok és játszunk. Olyan jó meleg van itt. Csak kicsit becsukom a szemem, amíg rajzol. Annyira fáradt vagyok. Arra ébredek, hogy előrebukik a fejem. Jesszus, elalszom. Végre a trolin hazafelé, még pár megálló. Basszus, a nagy még az iskolában van, majdnem elfelejtettem! Akkor leszállunk előbb, elkanyarodunk a suliba. A nagy nyafog.
– Miért csak most jöttél? Miért nem hoztad a rollerem? Miért a Zétivel jöttél? Tolhatom a babakocsit? Veszünk kürtöskalácsot? Fog jönni ma a fogtündér? Anyaaa, miért nem járunk úszásra/karatéra/kajakozni?
Ne nyúzzál már! Csak menjünk haza! Még felkell vennünk az oviban a maradék két gyereket. Végre itthon! AAAAhhh…
Kicsit mindenki megkönnyebbül és felszabadul. A gyerekek szétszélednek a lakásban. Kellene valami komolyabb vacsora, mégiscsak szakács vagyok. A ruhák is reménykedve néznek a mosógépből. Mindegy. Jó lesz a túrós tészta is, az gyors, és kb. mindenki hajlandó megenni valamilyen variációban. Uh, a nőgyógyászt fel kellett volna hívni az eredmény miatt. Mindegy. Majd holnap. Végülis egész zökkenőmenetesen ment a nap, mert senki nem kezdett el hányni.
