Dacból jelentkeztem a közgazdasági szakközépbe, nem is akartam odamenni. Az általános iskolai osztályfőnököm nem hitt bennem, azt mondta, abba a suliba engem úgyse vesznek fel, nem vagyok elég jó tanuló. Mégis beadtam a felvételit, pedig cukrász szerettem volna lenn már évek óta. Aztán az új suliban kiderült, hogy tényleg csak jó tanulókat vettek fel, de valahogy bekerültem a „futottak még” osztályba, az F-be. Félévkor az osztály fele lemaradt a szakiskolába, a maradékot átirányították az E-be. Másfél év múlva újabb szintlépéssel már a B osztályba jártam. Kísérleti évfolyam voltunk, amolyan üzleti iskola-szerű, mindenfélét tanultunk az etikettől a gépírásig, de komolyan semmit.

Érettségi után néprajzra készültem Pécsre, de nem vettek fel az Andrásfalvy tanár úr azt mondta, érjek még egy kicsit, jövőre beszélgetünk róla. Dolgoznom kellett, titkárnőként helyezkedtem el előbb itt, aztán ott, erről volt papírom, ezt tudtam csinálni.

Még mindig a húszas éveim elején voltam mikor egy kiállítás-megnyitón találkoztam Gyurkovics Tiborral. A későbbi férjem nagybátyja mutatott be neki, „Tiborkám, ezt itt a Szilvike”, nagyjából ennyi hangzott el, majd elillant a tömegben. Odafordult hozzám a Gyurkovics, rám nézett, és megkérdezte: „És magácska mivel foglalkozik?” Mondtam neki, hogy menedzserasszisztens vagyok.

– Hogy mi???

– Menedzserasszisztens.

– Nincs valami tisztességes foglalkozása?

Erre nem tudtam mit válaszolni, mondtam, hogy kapok érte fizetést, meg hogy a nyugdíjas anyámmal ketten élünk, az akkor tisztességes, nem? Még hozzágondoltam magamban, hogy a Lyukasórában verset elemezni, az is nagyon menne nekem, de ezzel végképp nem mertem előhozakodni. Féltem tőle, na. Nem mertem visszabeszélni.

Rövid beszélgetés volt, de sokszor eszembe jutott az évek során. Most már van tisztességes foglalkozásom; legalábbis azt gondolom, van értelme annak amit csinálok. Akkor nagyon megsértődtem, amiért leszólta a munkámat. Értem én, mit akart sugallni: nincs produktum, nincs kézzelfogható eredmény, olyan, mintha nem történne semmi, hiszen „haszontalan” emberek haszontalan hátterét képezem, ilyen foglalkozás nincs is. Van pék, kőműves, színész meg író, ezek értelmes dolgok, ételt, házat, érzelmet és gondolatot adnak a világnak, és akkor jön a menedzser, aki mit is csinál? Csak megszervezi, eladja és reklámozza, nem olyan fontos, ugye? És a plankton meg a bálnaürülék után a táplálékláncban ott van egy titkárnő, egy asszisztens, aki megbeszéli, leszervezi, legépeli, kinyomtatja, és természetesen kávét főz, hogy a menedzser, az író meg a színész jó sokáig tudjanak tárgyalni a várható bevételről.