Segítség! Mi ez a zaj?! Nem, az nem lehet, hogy már megint hajnali hat van…! Ideje kelni, a kicsi sír, a nagy álmos szemekkel néz. Úgy kell majd kikönyörögnöm az ágyból. Aztán öltöztetés, reggeli, és mivel minden olyan lassan megy, következik majd az oly ismerős reggeli rohanás…
*
Segítség, mi ez a zaj? Ja, fél nyolc, ideje kibújni az ágyból… Azt álmodtam, hogy a gyerekeim és a férjem miatt hatkor kellett kelnem minden áldott hétköznap…
Na, szépen is néznénk ki, amikor számomra minden, ami nyolc előtt történik, az hajnal… Örülök, ha saját magam rá tudom venni arra, hogy végre-valahára kikászálódjak az ágyból… Tusolás, és igen, jó lenne valami reggeli is, de kinek van arra ereje és ideje… Hiszen kilencig-tízig soha nem vagyok magamnál… Egy korty kávé, és már mehetünk is!
*
Mennyi az idő? Nyolc óra. Helyes. A belső órám, mint mindig, most is időben ébresztett. Kialudtam magam. Csodás… Nyugodt készülődés – tusolás, reggeli, öltözés a meleg, puha melegítőmbe, és kilenc körül kezdődhet a munka. Megnézem a naptáram, mi is lesz ma: egy újabb szépirodalmi mű fordítása németről magyarra; később interjú készítése egy női magazinnak, vagy épp segítő beszélgetésre jön valaki oda, ahol egy szobát bérelek egyfajta rendelő gyanánt, nem is tudom hirtelen így fejből. De mindegy is, mindegyiket szeretem.
Napi négy, maximum hat óra munka, ami voltaképp élvezet, hiszen minden, amiből élek, egyúttal a hobbim is. Ráadásul nemcsak szeretem, amit csinálok, de még meg is tudok élni belőle, és mellette van időm még arra is, hogy élvezzem is az életet: úszom, készülök az orosz nyelvvizsgámra és persze rengeteget olvasok. Most egyedül vagyok, és így is nagyon boldognak érzem magam. Minden csodás, hiszen mindig is ilyen életre vágytam…
*
Álom és valóság. Három lehetőség arra nézve, hogy szerintem milyen is lehetne az életem a munka, a hivatás szempontjából.
Tudom, hogy a lányok, asszonyok nagyon nagy többsége ma is arról álmodik, hogy egyszer majd családja lesz, férje és gyermekei. Mert így vagyunk teremtve, így szocializálódunk, mert nem akarunk egyedül megöregedni, és mert valóban erre is vágyunk (néhány kivételtől eltekintve.)
És ha ez az álom egyszer valósággá válik, akkor előbb-utóbb elérkezik az az idő, amikor szembe kell nézni mindazokkal a nehézségekkel, amiket a munka és a háztartás, a gyermeknevelés és a család összeegyeztetése jelent. Ám az asszonyok, feleségek, anyák mindezt vállalják, hiszen ha megtalálták a nekik rendelt FÉRFIT, aki mellett NŐNEK érezhetik magukat, aki a legjobb barát, szerető apa, és a hétköznapok gondjában és örömében, a háztartási teendőkben és a gyereknevelésben is osztozó TÁRS, akkor ez a legtermészetesebb dolog a világon.
Ilyen lehetne akár az én egyik átlagos hétköznapom vagy hétvégém is, ám az én életem egész más. Nincs saját családom, és van ugyan munkám, de nem találtam meg azt a férfit, aki nekem rendeltetett, akivel élet-társai lehetnénk egymásnak. És mivel nincs saját családom, így számomra fel sem merül a munka és a magánélet összeegyeztethetetlenségének kérdése. Sokan bizony irigyelnek is ezért… Nekik azt üzenném, hogy megértem őket. Legalábbis részben. Hiszen valóban igaz, hogy másért nem felelek, csak magamról kell gondoskodnom. Nincsenek elvárások, és nincs megfelelési kényszer sem. Ez a dolog szebbik része.
Ám az éremnek két oldala van: sem örömöm, sem bánatom nem tudom megosztani senkivel sem, egy fárasztó nap után. Ha gond van, senki nem segít, ellenben akár délig is alhatom szombatonként. Ami pedig a hivatást illeti: szinte csak olyan embereket ismerek, akik számára a munka a kötelező rossz, valami, ami a megélhetés miatt szükséges.
Én szerencsésnek tartom magam, mert a hivatásom többnyire örömet szerzett a számomra, csak ahhoz kellett hozzászoknom, hogy kevés pénzért kell sokat dolgoznom, akár hétvégén, húsvétkor és karácsonykor is, hiszen akinek nincs családja, annak ugye magánélete sincs, az úgyis mindig és mindenre ráér…
Hosszú ideig a munka volt tehát az életem, de most már épp itt az ideje, hogy a hivatásom csupán az életem egy fontos része legyen a reménybeli társ és a hobbi mellett. Hiszem, hogy ha tiszta szívből, nagyon akarom, az álmom valósággá válik, és egy reggel – remélem, minél előbb – így ébredek majd:
Mennyi az idő? Nyolc óra. Helyes. A belső órám, mint mindig, most is időben ébresztett. Kialudtam magam. Csodás… Nyugodt készülődés – tusolás, reggeli, öltözés a meleg, puha melegítőmbe, és kilenc körül kezdődhet a munka. Megnézem a naptáram, mi is lesz ma: egy újabb szépirodalmi mű fordítása németről magyarra; később interjú készítése egy női magazinnak, vagy épp segítő beszélgetésre jön valaki oda, ahol egy szobát bérelek egyfajta rendelő gyanánt, nem is tudom hirtelen így fejből. De mindegy is, mindegyiket szeretem.
Napi négy, maximum hat óra munka, ami voltaképp élvezet, hiszen minden, amiből élek, egyúttal a hobbim is. Ráadásul nemcsak szeretem, amit csinálok, de még meg is tudok élni belőle, és mellette van időm még arra is, hogy élvezzem az életet.
