Egy valószínűtlenül napsütéses októberi délutánon születtem, állítólag nagyon hangosan. Elhiszem magamról, hogy nagyot szólt, szeretem a hatásos belépőket.
Eleinte nagyon egyértelmű volt az egész. Szőke, nagyszemű kislány vagyok és nagyon szeretem az apukámat. Ötéves vagyok. Minden érdekel, mindenen csodálkozom. A dédmamám azt mondja, hogy gödröcskéim vannak és hétszépségű vagyok.
Azok között a nők között, akik előttem jártak és a sorsuk formálta az enyémet, voltak grófnők és katonatiszt feleségek, parasztasszonyok, őrültek, nagyszájúak, kitelepítettek, férjüket elvesztők, sokat tűrők, harcolók, önmagukat is feladók. Arról, hogy az én történetem, hogyan íródik majd, ekkor még nem sejtettem semmit.
Magányos kislány vagyok és sokat olvasok. Gyakran vagyok egyedül. Ahogy telik az idő, egyre kevésbé értem az egészet. Halványodik, hogy honnan jövök és mi a dolgom. Egy közösségbe sem férek be. Nagyon, nagyon kíváncsi vagyok. Minden kérdést feltennék, minden történetet végighallgatnék. A környezetem szerint minden lében kanál, és tapintatlan vagyok. Elkezdem utálni a kérdéseimet. Olyan fiúkba szeretek bele, akik észre sem vesznek és olyanok vonzódnak hozzám, akiktől viszolygok. Az iskolára úgy tekintek, mint valami borzalmas figyelem elterelésre, amit azért találtak ki, hogy ne lássuk meg a lényeget. Érnek veszteségek, nagyok. Érzékeny vagyok és vannak sebeim, de a kíváncsiságom sosem kopik, az egész világot akarom, mindenestül érdekel, nézni akarom közelről, de úgy, hogy ő ne lásson engem. Nem tartom magam szépnek, sem túl okosnak, jobb pillanataimban elhiszem, hogy érdekes vagyok. Teljesen megfeledkezem a gödröcskékről. Sikertelen vagyok, megalkuvó és áhítozom a szeretetre. Tizennyolc éves vagyok, és körülöttem mindenki tudja, mit akar és azt is, hogy nekem mit kellene akarnom.
Rémes párkapcsolataim vannak, amikben az úgynevezett férfiak csak erősítik bennem a soha nem elég jó, a túl sokat akaró, az elhagyható, bántható, akár verhető nő szerepét is. Egy gyilkos kapcsolatból egyetemre menekülök. Nem kerülök sokkal közelebb magamhoz, de legalább legálisan olvashatok éjjel-nappal. Történetek között töltöm az életem.
Aztán egyszercsak megismerek valakit. Magas, nagyszemű és sokat kérdez. Minden történet érdekli, még az enyém is. Ő az első, akinek megmutatom, hogy egyedül vagyok. Menthetetlenül beleszeretek. Meglátom először, úgy igazából a világot. Folyamatosan tükörbe nézek mellette. Elindulok magam felé. Csodálatos nőket fedezek fel útközben: grófnőket, parasztasszonyokat, őrülteket, nagyszájúakat, sokat tűrőket, harcolókat…
Évek telnek el, mire felismerem a vágyaimon keresztül önmagam. Ma minden kérdést felteszek és élet-történeteket hallgatok. Dokumentumfilmekben kérdezek és interjúkban, történeteket rajzolok fel a kérdéseimen keresztül. Évek óta szerelmes vagyok. Van egy fekete macskám. Világéletemben kérdezni akarok. Szeretek sziklákon ücsörögni. Szeretem a lilát, a kávét, a növényeket és a betűket. Ha hiányoznak, akiket szeretek, akkor elkezdem érezni az illatukat. Szeretem, hogy bátor vagyok. Bátorrá lettem szeretve.
