Kopogtattak. Ötször egymás után, gyorsan, hangosan, türelmetlenül. Barom, bezárkóztál, mondta egy hang, közben kivágódott az ajtó, én pedig álltam, hang és ajtó közé szorult felkiáltójel. Jól összeszaladtunk, nevettél, nem vagyok valami türelmes, várhattam volna, hogy kinyissad. Hülye, léptem el az ajtónyílásból, töröld le a bakancsaidat, nem abba, az a felmosórongy, lábtörlő a küszöb előtt, ha visszalépnél egy pillanatra.
Mindig a ceremónia, morogtad, és lerúgtad a bakancsokat. Nem volt bekötve a cipőfűződ, a nadrágod alól kilátszott a lyukas zoknid. Mozgattad a nagy lábujjadat, a fenébe is, mindig zavarba hozol, mondtad, és csakugyan zavarban voltál. Na, indulj befelé, ide ülj, ezt le tudom törölni, ha koszos a seggeden a nadrág. Nem csak ott, igazán kimoshatnád, van rajtam gatya, vigyorogtál. Hogyne, utána rögtön gatyalevétel lenne, mi a bánatot akarsz már megint.
Mit, mit, úgyis tudod. Mennyi lóvéd van, csak kölcsön, egy jó futam, és visszakapod. A hangod reszelőhang, félkeményfa reszelése közben. Nincs pénzem, mondtam a múltkor, hagyj békén. Puhafára váltottál. Na, segíts, nem vagy te olyan kőszívű, folyton rád gondolok abban a lyukban, tudod, hogy még ablaka sincs. Ne igyál annyit, néztem ki az ablakon.
Bazmeg, hát nem ittam három hónapig, becsszó, csak miattad. Hasonlít a szöveg a tavalyihoz, tavalyelőttihez, mintha száz éve hallanám ugyanazt a dumát.
Az alkohol mint a polip. Bárhol vagy, utánad nyúl. Időtől független, nem érdekes, hogy egy éve volt, vagy két éve, mindig utána tud nyúlni az embernek. Elég egy korty, és az agyban beindul a rendszer, a hozzákapcsolódó kellemes érzés megy a maga útján, kívánja a többit, még, még, ha van kontroll, akkor meg lehet állni, ha nincs, akkor eljut az ember a mélységig, ki tudja, kinél hol a határ, a szervezeted határozza meg.
Fejezd be a süketelést, nem vagyok kíváncsi a tudományos előadásodra, mondtam, hogy nincs pénzem. Ilyen egy dög vagy, ezt halkan dörmögöd, és reszket a kezed, a bajszodról olvad a ráfagyott zúzmara, vagy csorog a nyál.
Alhatok nálad, próbálkozol, nincs pasid, neked is jó lenne, kicsim. Elképzelem azt a jót, és üvöltök. Takarodj innen, hallom a saját hangom, valahonnan mélyről. Most tenger vagyok, belőlem nő ki a polip, én táplálom.
Az ajtóhoz rohanok, nem érdekel, hányan fülelnek, ordítok, itt most kimész, és soha többet nem fogsz belépni, köszönj el szépen az ajtófélfától. Tudom, gonosz vagyok, ahogy végignézem a cihelődésed, hallom a bakancsod csusszanását, a cipőfűzőt meg sem kötöd, kicsit még visszanézel a lépcsőházból, nem szólsz, ballagsz lefelé a lépcsőn, ahogy a filmeken látni. Utálom magamat, visszamegyek a szobába, utálhatom ott is, a függöny mögül nézlek. A ház előtti park most nagy víz, gázolsz benne, egyre erősebb a sodrása, már bokáig, aztán térdig, később derékig ér, hullámzik a park, köd van éppen, egyszer csak eltűnsz előlem, elmerülsz, ahogy a filmeken látni.
