Kedves hölgytársaim, akik a kamaszgyereketeknek is megkenitek a vajas kenyeret és a párotok feneke alá toljátok a széket, akik a főnök huszadik paksamétáját is bevállaljátok, pedig csak otthon tudjátok befejezni és a békesség kedvéért lenyelitek a munkatársak zrikáit, akik, ha zombiként is, de sütni kezdtek, ha az anyósodékat várjátok és takarítani, ha a kekec sógornőtöket!
Megmondom én, hogyan változtathattok áldozatos magatokon: legyetek betegek! Mellbevágó, pimasz, morbid ötlet?
Hát még, ha elmondom, hogy nem egy pitiáner migrénre vagy egy szimpla, szövődménymentes hólyaghurutra gondoltam, hogy aztán gyógyultan ott folytassatok mindent, ahol abbamaradt. Ide valami komolyabb kórság kell, valami, ami nem csak a testre, de a szellemre is hat. Ami bekap, megcsócsál, s mikor kiköp, kicsit más ember leszel. Ami megforgat, mint egy ringlispíl, s mikor kiszállsz és már nem szédülsz, a kitisztult fejeddel másképp gondolkodsz.
Na, jó, bevallom, vicceltem. Dehogy gondolom, hogy bárki egy árva náthával is megbetegedjen közületek. Jól sejtitek, én voltam, aki nem adtam az önfeladásból és önfeláldozásból, az önmagam háttérben tartásából, és nem tanultam másból, csak egy rút betegség kapitális maflásából.
Rém büszke voltam akkor, az egész telet kihúztam betegség nélkül. Vitamin? Ilyen bivalyerős immunrendszerre nem pocsékolunk! Mindig sajnáltam, hogy éjjel nem lehet ablakot pucolni, és szabadságot kell kivennem a tavaszi nagytakarításra. Ám mire odáig jutottam, már cefetül éreztem magam, és a tüneteim nem hagytak kétséget afelől, hogy a jó kis influenza összeszedése csak idő kérdése volt. Semmi para! Lázcsillapító, aztán nekiesek izibe, takarítás nélkül nem jön a húsvéti nyúl! Az egészből csak egy kis köhögés maradt. Maradt makacsul. Makacsul maradt a nyárra is. Különben meg olyan jól néztem ki. Sikerült fogynom 8-10 kilót, könnyebben rohangáltam, takarítottam. Aztán egy langyos, csillagfényes és -hullásos nyári éjszaka arra ébredtem, hogy hánynom kell, de gyorsan. Még azon éjjel egy síron túli élménnyel is gazdagodtam. A mellkasomból halk recsegés-ropogás, inak szakadása, erek pattogása, szövetek repedezése hallatszott. Jó, nem folytatom a nyugalom megzavarását, olvassatok bátran tovább!
Az életem egy szirupos hollywoodi filmmé vált, de nem dramatizálom, úgyis tudjátok, hogy élek, hiszen itt írok. Hogy közte mi volt? Hol rom-kom, hol dráma, hol vígjáték, hol horror. Hajlamos lennék elmesélni, de nem térhetek el a témától, és ha a filmes vonalon maradunk, mondhatni, főszereplő lettem. A család, a barátok, az ismerősök, sőt! A saját életemben.
Igazán elmondhatom, hogy megdolgoztam érte. Közben a kórházi ágyon ilyesféléken cikázott az agyam: Nem tudom elviselni, hogy egy idegen pucolja az ablakaimat! Biztos, hogy az ágyterítő az egyik oldalon mindig lejjebb lóg két centivel! Giccses szalvétába csomagolják a tízórait és beleázik a szenyóba! A növényeim száraz kórók lesznek sivatagi homokban. Sosem elégedett azzal, ahogy az ingjeit vasalom. Mi lesz, ha valaki tökéletesre vasalja? Lespórolja az esti mesét! Vagy ha nem, a Kómából olvas fel. Nem fogják kivinni a macskaalmot. Hetekig nem fogják kivinni. Azt sem tudják, honnan jön a bűz. Inkább egymásra mutogatnak. A főnök nem tudja kire sózni az aktákat. Neki kell vesződni vele. Szegény főnök, össze fog roppanni, hisz férfiből van! Tuti, hogy nem fognak mosogatni. A hegynyi csetreszre rászárad a maradék, kidobják, és új készletet vesznek mindaddig, míg haza nem megyek. A szennyessel dettó.
Eljön az a pont, amikor ezek a dolgok veszítenek jelentőségükből, tejfehér ködbe vesznek, majd végképp elúsznak. Örülsz, hogy a feneked alá ágytálat tesznek és megigazítják a párnádat. A betegség jó tanítómester, bolond, aki nem okul belőle!
Megpróbálom különösebb patetikus bölcsködés nélkül elmesélni nektek, mit is tanultam a sors betegség alakjában küldött megleckéztetéséből: Az életünk bármikor pikk-pakk véget érhet, de nem számolunk vele. Ha soha nem kényeztetem magam, úgy halok meg, hogy élni=dolgozni és slussz. Vessem el azt a buta gondolatot, hogy minden csak úgy jó, ahogy én csinálom, és engedjem, hogy más is odaférjen! A szeretetem mellett a munkát is osszam szét a családban, különben majd nézhetem, hogy az osztálytalálkozókon én leszek a leglestrapáltabb öregdiák! A személyem a fontos (immár magamnak, meg másoknak), a munkám nélkülözhető. Nem lehet megfelelni az egész rokonságnak. Álljak ki magamért a munkahelyemen! Tanuljak meg nemet mondani a főnöknek, különben azt is rám sózza, amit neki kéne elvégeznie, és játszik a gépén egész nap! Ne csak a tennivalókat keressem, hanem az örömforrásokat is: a barátokat, az utazásokat, a vidámságot, a jó könyveket, a gyógyító művészetet, az ünnepek örömét.
A hollywoodi produkció happy enddel ért véget. Mondjuk, hogy egy falfirkára közelített a kép, aminek csak a fele igaz, de így is jó:
Nagyon kell vigyázni magamra, mert belőlem csak egy van. A többiek nem érdekesek, ők sokan vannak.
