Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással
Az életemben voltak és lesznek hullámhegyek és völgyek. Anyává válásom a hegy teteje volt, utána sajnos lefelé vitt az út. Kétségbeesetten igyekeztem visszatalálni önmagamhoz.
„Majd jön a baba, amikor jönni szeretne”. Ezoterikus szemléletmódom általi teljes megnyugvásban sikerült elengednem a gyerekvállalással kapcsolatos időbeli elvárásaimat. Nőgyógyászati problémám ellenére a baba egy hónap múlva jönni akart – nem is egy – kettő. Spontán ikrek. Nagyon örültünk neki(k). Mivel még nem volt gyerekünk, fogalmunk sem volt arról, hogy milyen érzések, történések, szenvedések és örömök várnak minket. Minden szó elé a „Dupla” szót is be lehet írni.
Két héttel a kiírt időpont előtt császármetszéssel világra jött Szófia és Georgina. Szülésélményem sajnos meg sem közelítette azt az idealizált képet, amit a szakkönyvekben írnak. A császármetszés műtét, miközben az ember ébren van, ezért alig vártam, hogy vége legyen.
Holdkórós hónapok következtek családunk életében. Számomra a legnehezebb dolog a kialvatlanság volt, mely nagyon elvette az erőm, és ezt a téli bezártságból adódó elszigeteltség még csak tetézte. Férjem rengeteget segített (segít ma is): etetett, pelenkázott – kénytelen is volt, az egyszerre jelentkező igények miatt. A zaklatott mindennapok frusztrálttá tettek, és elvették az anyaság örömét. Sajnos minden fárasztott, és úgy éreztem magam, mint egy robot, aki minden öröm nélkül csak a dolgát teszi. Életem legsötétebb éve volt az első egy év. Rájöttem, hogy megváltozott az életem és küzdök ellene. Minden tavasszal is új levelek nőnek a fákra. Még a fűmagból sem ugyanaz a fűszál nő vissza, ez lehetetlen. Az anyaság előtti életvitelre is vágytam, szerettem volna visszakapni belőle egy szeletkét. Főleg a szabadságomból. A metamorfózis mértéke olyan nagy volt, hogy szinte fájt.
Az élet komoly kihívás elé állított. Anyukám szülés utáni pszichózisban halt meg, mikor én 15 hónapos voltam. Önkezével vetett véget az életének. A kétségbeesés mily magas fokán állhatott, azt csak ő tudhatta. A történtek miatt semmilyen anya-mintával nem rendelkezem. Azonban éreztem legbelül, hogy megbirkózom vele, mert én nem juthatok édesanyám sorsára.
Mások véleményére sajnos a kelleténél többet adtam. El is hittem, hogy édesanya-minta híján talán én tudom a legkevésbé, mit is kell csinálni. Aztán elkezdtem bújni a különböző híres-neves szakkönyveket, ezáltal egész szép önbizalomra tettem szert. Egyébként azt vettem észre, hogy ez általános probléma az emberek között, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy a másik ember mit, hogyan csináljon. A világ százszor jobban működhetne, ha nem fajulna hatalmi harcaink színterévé minden hétköznapunk. Én eszerint próbálok élni.
Délelőttönként játszótérre megyünk a lányokkal, ahol anyukák beszélgetéseit hall(gat)om. Órákon keresztül képesek gyerekekkel kapcsolatos témákról beszélgetni nap, mint nap. A gyerekkel való azonosulás mértéke némely esetben drámai. Én ezt a fajta elragadtatást túlzásnak tartom. Aztán hallok olyat, aki sportolt, de abbahagyta a gyermek érkezése óta, mert nincs rá idő. Itt viszont kérdezem én, hogy hol van a társunk együttműködése? Elsősorban mi adhatunk egymásnak szabadidőt, szabadságot az ésszerűség határain belül. Világ életemben sportoltam, és engem is nagyon megviselt a mozgás hiánya. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mióta hetente legalább kétszer járok futni.
Barátnőimmel való kapcsolataim is átalakultak persze. Lett egy új barátnőm is, neki is ikrei vannak. Nem vagyok egy otthonülős típus, élményt szeretnék adni a gyerekeimnek (és magamnak), ezért két gyerekkel is simán jövök-megyek inkább, minthogy itthon üljünk. Mindkét, hozzám legközelebb álló barátnőmmel találkozunk minden héten, és amikor együtt vagyunk, a gyerekek kerülnek a legkevésbé szóba, és szerintem jól is van ez így.
Szerencsénkre a férjemet kinevezték a munkahelyén azidőtájt, mikor a lányok megszülettek. Ez természetesen több fizetéssel, és heti ötven óra munkával jár. Én dupla gyest kapok 7 évig, ez az ikresek kiváltsága. Nem tudom, megérte-e lediplomázni egy nem túl rossz nevű iskolában, ha végül ügyfélszolgálatos lettem az egyik telekommunikációs cégnél… Franchise rendszer, 12 óra, hétvégi munka is, rossz fizetés, a válság után még rosszabb jutalékos fizetés, majd jöttek a gyerekek, ami kész megváltás volt a részemre. Most örülök, hogy megtehetem, hogy itthon maradok a gyerekekkel. Az a baj, hogy a mai modern rabszolgaság oltárán elvérzik a család, és a baráti kapcsolatok, mert minden van, de idő az nincs. Egy biztos, ha megtehetjük, nem fogok napi nyolc órában dolgozni. Szeretnék én is új utakra lépni, melyre van már egy-két ötletem.
A férjemmel mindig jó volt a kapcsolatom. 28 évesen találtam meg Őt, és 5 éve vagyunk együtt. Igaz, hogy senki sem tökéletes, de nála jobb férj és apa biztos nem sok van. A gyerekek megszületése utáni évben sajnos alig tudtunk figyelni egymásra. Ott volt mellettem, mégis hiányzott. Hiányzott a (korábbi) kapcsolatunk. Nem hittem el, hogy a család boldogsága az én boldogságomon múlik. Amióta magamat rendbe tettem, a családunk is újra egységbe került. Mára újra merek álmodni, és van motivációm, melyhez saját szükségleteim őszinte felvállalásán keresztül vezetett az út.
