– Neked van répád?
Először nem is értettem, miért kérdezi. Éppen teát főztem a kolesz konyhájában. Ránéztem, és ahogy megláttam a kaján vigyort az arcán, egyből leesett, mire kíváncsi. Elpirultam. Hogy leplezzem a zavaromat, felháborodottan kioktattam, mennyire közönséges. S hogy igen, van barátom és ezt a kifejezést vele kapcsolatban kikérem magamnak.
– Egyébként sincs semmi közöd hozzá!
Meglepte ez a heves reakció és igyekezett komoly arcot vágni, de zöld szemében bukfenceztek a nevetés sugarai.
Amúgy is a bögyömben volt már ez a nagy, kopasz pasi, aki pár nappal korábban zuhant be az életembe egy mámoros hajnalon. Arra riadtam fel, hogy a konyhából nekifutva befejelte az ajtónkat. Hatalmas robajjal esett szét a zár, ő pedig elterült az előtérben. Persze én ebből nem láttam semmit, mert mire oda mertem nézni, a haverjai már behúzták a szomszéd szobába a százkilós, magatehetetlen testet. Miután kijózanodott, bocsánatot kért és megszerelte az ajtót. Hónapokig felfelé állt a kilincs.
Volt még egy kis haja, de inkább leborotválta kopaszra. Nagy, kemény feje volt. Neki is ment vele mindenkinek. Ha kihúztam magam, kicsit magasabb voltam nála, de majdnem kétszer olyan nehéz volt, mint én. Nagy teste szőrös volt, kárpótlásul a megritkult hajzatért, csak az oldalán sima. Az a kis simaság az enyém volt, nem is tudta senki.
Időnként ölbe kapott vagy felugrottam a hátára és úgy vitt végig a folyosón. Sikongattam, mint egy kisgyerek. Mikor egyszer összevesztünk, kiugrott miattam a félemeleti ablakon.
Akkora erővel horkolt, hogy még hason fekve is felvert vele mindenkit. Én imádtam a horkolását. Senki nem bírta elviselni rajtam kívül. Olyankor csak az enyém volt. Nem kellett osztoznom rajta senkivel.
Ha sokat ittunk, a kocsmában a számba csókolta a boros kólát. Mindig utánam jött, mikor pisilni mentem. Csöpp kis mosdó volt, megfordulni is alig lehetett benne. Álltunk összepréselődve, egymás arcába leheltük a szerelmet. Az volt a mi szentélyünk. Ahol mindig kibékültünk és megbeszéltük a fontos dolgokat. Annak a kis kocsmának az apró wc-jében voltam életemben talán a legboldogabb.