Az imolai futam pontosan anyák napjára esett. Férjem ötéves fiunkkal elment, hogy köszöntsék az édesanyját. A Mama viszonzásképpen ebéddel kínálta őket, így elhúzódott a látogatás.Elkezdődött a futam, a férjem csüngött a készüléken. Senna rajongó volt, még ekkor, 34 évesen is gyűjtötte a dedikált fényképeit, a versenyautó modelleket és minden egyebet, ami hozzá kapcsolódott.

Infantilisnak találtam ezt a gyerekes rajongást, de akkor még igyekeztem ezt is elfogadni, így nálam is be volt kapcsolva a TV. Főzés közben oda-odapillantottam, annak ellenére, hogy nem szeretem a versenysportot, a technikaikat pedig kifejezetten gyűlölöm.

Irtózom attól, hogy bemennek a fiatal férfiak az arénába, a nép hősként ünnepli őket, pedig az egész csak a pénzről szól, az emberi tényezőről csak azt lehet tudni biztosan, hogy betervezett fogyóeszköz: Előbb-utóbb meghal, vagy megnyomorodik.

Pont akkor néztem a képernyőre, amikor Senna belecsapódott a palánkba. A jeges rémület vágott át rajtam. Borzasztó volt látni egy ember halálát. A következő pánikba ejtő gondolat az volt, hogy a férjem ezt, most, az anyjánál látja. Úristen, hogy fogja elviselni? Mobilja még nem volt, innentől görcsbe rándult gyomorral vártam az ablaknál, hogy megérkezzenek. Végtelennek tűnő órák után felbukkant az utca végén. Egyik kezével a kicsi kezét fogta, másikkal a szemét törölgette. Sírt. Az utcán.

Jézusom, gondoltam, hogy rakom én össze ezt a tönkrement embert? Potyogtak a könnyei, csöndben volt, csak nézett maga elé, fekete gyásza beburkolta. Aznap együtt töltöttük az éjszakát, mellébújtam, hogy bennem elmerülve, kicsit megnyugodjon.

Abban a hónapban többször nem is voltunk együtt, így amikor pozitív lett a terhességi tesztem, egyértelmű volt, hogy akkor fogantam meg. Nem vagyok vallásos, de amikor már a gyerek a hasamban volt, mindenáron szerettem volna megszülni. Akkor is, ha elmondhatatlan szegénységben éltünk a gyerekekkel. Kértem, hogy megtarthassam a terhességem. A férjemnek igazán egy gyerek se kellett volna, az első is véletlenül “akadt be”. Mondta is, hogy neki nem kell több gyerek. Kis idő múlva, mikor kimatekozta, hogy a Senna halála napján indult el a kis élet, akkor meghatódott és azt mondta: erre való tekintettel beleegyezik, de van egy feltétele: Ha fiú lesz, Sennáról nevezzem el…

Aztán megígértem. Bármit megígértem volna, csak megszülethessen. Onnantól kezdve azon drukkoltam, hogy kislány legyen. Amikor megszületett, és a doki azt mondta: Gratulálok, kisfia született, kiszakadt belőlem a sóhaj: nem baj.

Az ígéretemet betartottam, így van egy Airton nevű, Sennáról elnevezett kisfiam.
(A biztonság kedvéért azért másodikként Esterházy Péterről is elneveztem.)