A három barátnő mások által csinosnak és vonzónak tartott volt, szemük, szájuk, orruk, két kezük, két lábuk valamint szívük és eszük minden kétséget kizáróan a helyén volt.

Egyikük a klasszikus s-es, másikuk m-es, harmadikuk xl-es méretű volt, mióta világ a világ, és ezen adottságaikkal természetesen soha nem voltak elégedettek. Egyiküket kivéve.

A három barátnő minden péntek délutánon négy és nyolc között találkozott törzshelyén, hogy megbeszéljék ugyanazokat a dolgokat, amiket megbeszéltek már tavaly, tavalyelőtt, meg azelőtt is.

Mióta felismerték, hogy a Dolgok nagyjából ugyanúgy történnek mindig, azóta csupán azt kívánták, hogy amint az elmúlt tíz évben, úgy a következő években is együtt éljék át őket.

– Te ugye nagyobbak letted a melleid? De klassz! – csodálkozott rá az egyik barátnő, az s-es méretű, a másik melleire. – A kérdezett fülig pirult, és rosszkedvűen legyintett. Pedig rendes m-es méretű nő volt.

– Ne is mondd. Már megint híztam. Egy trampli vagyok ezekkel a nagy mellekkel. Ma még csak kaukázusi kefírt és két zsömlét ettem.- mondta keserves arccal, kis hatásszünetet tartva, hogy a többiek átérezhessék a helyzet súlyát.

– Mindjárt éhen halok – tette hozzá, feleslegesen, mert a kétévesek is tudják, hogy 1 db kefír + 2db zsömle/ 24 óra egy felnőtt embernek büntetés.

Az s-es méretű lány azonnal felcsattant. Könnyű neki, gondolhatjuk.

– Micsoda mázlista vagy! Én mindig a hátamra hízok. Mit nem adnék, ha én is a mellemre híznék! Eszedbe ne jusson fogyókúrázni! – intette az önsanyargató kefírest.

– Könnyű neked, te olyan sovány vagy! – mondta erre a barátnő, barátságuk során ezredszerre.

– Sovány, én? Nem látsz a szemedtől. Legalább négy kiló felesleg van rajtam, nem férek bele a régi blúzaimba.

– Vegyél nagyobbakat. – vágta rá erre a harmadik barátnő, aki 95 C méretű melltartót hordott, és XL-es ruhákat, soha nem volt fittnesz bérlete, minden közös kávézás során megevett legalább egy, de inkább kettő extra méretű habos süteményt, és csak olyan pasival kezdett, aki súlyosabb volt nála. Egy férfi száz kiló alatt karácsonyfadísz – ez volt a jelmondata, és tartotta is magát hozzá. A két másik nő erre zavartan pislogott. Hallgattak.

– Ezt meg hogy csinálod? – fakadt ki az, aki csak kefírt evett üres zsemlével.

– Mit?- kérdezte a teltkarcsú.

– Hát hogy nem zavarnak a…- habozott, tapintatból.

– A kilóim? – segítette ki a teltkarcsú.

– Azok – nyögte ki a kefíres.

– Zavartak, sőt, nagyon jól tudjátok, mennyit szenvedtem tőlük. – vont vállat a kérdezett. – A gimiben még állandóan fogyókúráztam. Emlékeztek, amikor felmentést kértem a tesiórák alól? Nem mertem levetkőzni a többiek előtt. Sőt, amikor szerelmes lettem végre, tudjátok, a Jenőbe, előtte sem. Meséltem már, hogy mit lépett erre a Jenő?

A másik kettő hallotta már ezt a jenős sztorit, úgy ezerszer, betelni mégsem tudtak vele. Így rázták a fejüket. Jenő elengedhetetlen része volt a kilók körüli diskurzus rituáléjának, úgy kellett, mint sivatagnak az oázis. Így a teltkarcsú lány belefogott a mesébe:

– Jenő egy darabig fűzött. Esküdözött, hogy neki így tetszem, és én vagyok a legszexibb nő a világon. Haha. Nem hittem egy szavát sem. Egyszer, egy vasárnap délutánon nem voltak otthon a szüleim, Jenővel kettesben mienk volt a ház. Az előszobánkban volt egy hatalmas tükör, Jenő lekapcsolta a neont, és gyertyákat gyújtott. Megkért, hogy álljak a tükör elé, és lassan vetkőzzek le. Tél volt, korán sötétedett. Nem láttam magam a tükörben, így oda mertem állni elé és levenni egyik ruhadarabomat a másik után. Jenő komótosan, egyenként gyújtotta meg a gyertyákat, és nem engedte, hogy eljöjjek a tükör elől. Aztán mögém állt, átfogott két karjával, és ezt mondta:

– Nézd, milyen gyönyörű vagy – akarta mondani erre az s-es méretű barátnő áhítattal, hiszen kívülről fújta a sztorit, de nem szólt.

– Nézd meg jól, milyen gyönyörű vagy. – folytatta a teltkarcsú lány – El akartam fordulni, de nem engedte. Vedd el a kezed a melleidről- mondta – nézd meg, micsoda telt, gyönyörű formák, Nézd a csípődet, milyen érett, nőies. Most nézd a profilodat. Látod, amit én? Gyönyörű.

Látta a fene – most ez jön, gondolta ekkor a kefíres lány, hiszen ő is betéve tudta a sztorit, de ő sem szólt.

– Látta a fene – folytatta a teltkarcsú barátnő hát zavartalanul.  Csak egy nagydarab, szorongó nőt láttam, azt se túl jól a gyertyák miatt, meg rövidlátó is vagyok. Azt gondoltam, milyen rendes ez a Jenő, meg belém is van zúgva, nem lát szegény rendesen a szerelemtől. De azontúl minden este zuhanyozás után odaálltam a tükör elé, és idővel tetszeni kezdett, amit láttam. A nagy melleim, a széles csípőm, a nagy fenekem, a vastag combjaim. Arra gondoltam, egye fene, legyen. Legyek akkor én teltkarcsú, és kész.

A másik két nő hallgatott.

– Tudjátok mit utálok a legjobban?  – törte meg a csendet a kefíres. – azokat a hirdetéseket, hogy ilyen voltam fogyókúra előtt és ilyen lettem, mennyivel boldogabb vagyok így. Egy szavukat sem hiszem.

– Szerintem is állandóan azon paráznak, hogy mikor szedik vissza a kilókat – értett egyet az s-es méretű is.

– Mi lenne, ha feladnánk mi is egy hirdetést? Ugyanilyet, csak éppen az ellenkezőjével: Ilyenek voltunk, amikor fogyókúráztunk és ilyenek vagyunk, mióta magasról leszarjuk az egészet. Na? Mit szóltok? – indítványozta a kefíres hirtelen, és körülnézett, merre a pincér. Habos sütire támadt gusztusa.

– Alakítsuk meg a Boldog Kilók Klubját! – szólt a teltkarcsú, és magához intette a pincért.

A másik kettő lelkesen bólogatott.

Így született a Boldog Kilók Klubja (BKK), ami ma is várja újabb tagok jelentkezését.

Jelige: Fogyókúrázók, kíméljetek!

©2005 Rácz Zsuzsa