Ha a munkahelyi közösségek erejére gondolok trénerként és szervezetfejlesztőként, számos esetet fel tudnék idézni, ám mindig az a történet a legerősebb, amelynek nem külső szemlélője, hanem a része vagyok.

Eszterrel közel kétéves munkakapcsolatunk egy közösségi könyvprojekttel kezdődött. Most is dolgozunk egy élethelyzeteket bemutató közösségi köteten, és egymást erősítve  kapcsolódunk még egyéb feladatok során is.

Egy hosszú tréningnapot követően a Tesco kávézóba beszéltük meg a találkozót. Ide ültünk be olvasgatni a beérkezett történeteket. A mézes latte felett ülve a történetek annyira magával ragadtak bennünket, és olyan sok mindent felhoztak a múltunkból, hogy észre sem vettük, hogy szalad az idő. Megszűnt körülöttünk a hipermarket nyüzsgése, már az ügyfélszolgálati hangosbemondót sem hallottuk. Felszálltunk egy érzelmi hullámvasútra, ami időutazásra repített bennünket. Olyanok voltunk, mint a kíváncsi gyerekek ajándékcsomagoláskor. Vajon milyen történet van a címek mögött? Ki, honnan írt nekünk? Mire észbekaptunk, Eszter vonatja már messze járt. De egyikünk sem bánta, hisz habzsoltuk a sztorikat az ország, sőt a világ különböző tájairól. Mindent megpróbáltunk kihozni az együtt töltött időből. A ritka pillanatokat nagyon megbecsüljük. Én Kambodzsában élek, Eszter a Balatonnál, és többnyire online dolgozunk, ezért is ilyen értékes a személyes találkozás. A közös munka is a kapcsolódásokról, egymás erősítéséről és a közös alkotásról szól. Várakozásainkat felülmúlta, hogy felhívásunkra mennyien osztották meg velünk a történeteiket. Közösséget formálunk, lehetőségeket kínálunk az egymástól tanulásra, világszerte élő szép lelkeknek adunk platformot az együttműködésre.

Mi is fejlődünk, másokat emelve, támogatva, a korábbi projekt során szerzett tanulságokat hasznosítva dolgozunk együtt.

A csoportmunka azonban a közös célok és a legjobb indulat mellett is tartogat véleménykülönbségeket, olykor félreértéseket. Korábbi projektünkből tanulságos volt számomra a sok halogatás, az ígérgetések a tettek helyett vagy éppen a sértődés a különféle álláspontok tisztázása helyett.

Bár akkor is együtt határoztuk meg a célt és a teendőket, a közös munka során a lendület megtört, elillant a varázs. Viharzásban és konfliktusban teltek mindennapjaink.

Az akkori, csak nőkből álló csoportunkból volt olyan, aki ghostolt inkább, mintsem teljesítse vállalásait. Állt a folyamat, vártuk az ígéret beváltását, és persze telt az idő. Volt, aki az önként vállalt feladatot végül nem készítette el, majd pityergéssel akarta kiváltani, és szerinte mindenkinek legalább rossz érzése kellett volna legyen, ha nem sírtunk vele együtt.

Volt klikkesedés is. Hárman összejöttek, és még csak meg sem kérdezték a csoport többi tagjától, hogy be akarnak-e kapcsolódni, rész tudnak-e venni a „munkaértekezésen”.

Egyre gyakrabbá vált a hiszti, egy-egy nagy jelenet, majd állandósult a viharzás, és szokássá lettek a konfliktusokkal teli mindennapok. Talán túl toleránsak voltunk, olykor még a magunk kárára is.

Végül a célt elértük, a tanulságokat is levontuk – és az újabb projekthez újraszerveződtünk.

A célokat és az ütemezést, a játékszabályainkat most is meghatároztuk – és tartjuk is magunkat hozzá, így a munka elképesztő ütemben halad.

Ez a hatékonyság inspirálta Esztert is, hogy elvégezze a trénerképzőt, és együtt is voltunk már vezetőképző programot tartani egy nemzetközi ügyfelemnél. Munkaszervezés, szervezeti átalakítás, munkatársak beillesztése, vezetői támogatás a beosztottak közötti konfliktusok kezeléséhez, a hatékonyság növeléséhez, és még sorolhatnám. Megoldásokat nyújtunk, igény szerint belső trénereket is képezünk.

Népszerűsítjük a közös alkotás örömét: jövet-menet annyira lelkesen beszélünk a munkánkról és a projektjeinkről, hogy egyre többen akarnak hozzánk csatlakozni.

Jó dolog inspirálni másokat, támogatni vezetők és csoportok munkáját. Hamarosan megjelenő Kaleidoszkóp című, újabb közösségi könyvünket az élet rendezi: szerzőtársaink megírják történeteiket, mi a történetekhez coach-kérdéseket gyűjtünk, és így önfejlesztő, önsegítő könyvet jelentetünk meg.

Mostani projektünkben csodálatos emberekkel ismerkedtünk meg. Interjúkat készítettünk, írásban is rögzítettük a vállalásainkat, melyeket új csapattagjaink elfogadtak. Eszter és én fogjuk össze a teendőket, de bevonjuk, folyamatosan tájékoztatjuk csapattagjainkat. Együtt haladunk, közösen fejlődünk. Vannak tagjaink Vietnámból, Kambodzsából, Baliról, Kínából, Svájcból, Angiliából és persze Magyarországról. Fantasztikus élmény a technika segítségével látni egymást és közösen alkotni. Tudjuk és hisszük, hogy együtt többek vagyunk, hiszen más-más erősségeink és tapasztalataink vannak. A saját tudást megosztani másokkal egyfajta gondoskodás.

Minden ötlet, még a legkisebb is számít, mert hozzáad az egészhez, és másokat is megoldásra inspirálhat. Olykor már az is segítség, ha tudod, nem vagy egyedül a problémáddal, vagy nem ciki, ami történt veled: csak simán emberi!