Körülbelül tizenegy évvel ezelőtt macinaciban ültem a kanapén, és arról fantáziáltam, hogy egyszer majd akár 6 órát alszom egyben, kipihenten ébredek reggel, mindkét kezemet tudom használni reggelizés közben, és amíg pisilek, nem ordít senki az ajtó előtt. Egy szoptatós könyvben azt olvastam, hogy, ha úgy érzem elegem van, sétáljak ki a közeli parkba, és nézzem, hogy játszanak a gyerekek, mert hamarosan az enyém is több lesz egy hónaposnál, és el is felejtem a kezdeti káoszt és tanácstalanságot.

Szót fogadtam a könyv írójának, sőt határtalan képzelőerőm odáig merészkedett, hogy a tizenöt perces délutáni alvásidőben gondolatban elkészítettem lányom első óvodai jelmezét. Lágy mosollyal, gyengéden vezettem csöppnyi kezét, hogy a tündérkirálykisasszony ruha utolsó öltéseit befejezve elégedetten öleljük át egymást a nagy anya-lánya kreatív délután örömére.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy a sok gyerek nagy szívás, és a családtervezéskor elsőként a jelmezkészítési kapacitást kellene felmérni. Persze, minek szül ennyit, aki nem bírja?! Nálunk a farsang minden évben február végén kezdődik, még mielőtt kihevertem volna az előzőt. Alig, hogy levetik az aktuális kedvenc jelmezt, már tervezgetik a következőt. Nyáron kicsit hanyagoljuk a témát, a strandon ki gondol az öltözködésre, de ahogy kezdődik a suli, ovi, megint napirendre kerül, tudják, hogy találják rajtam a piros gombot. Karácsony után aztán igazán bekeményítenek. Felsorolják az összes létező, és kitalált állatot, tárgyat, fogalmat, földönkívülit, mesehőst, történelmi személyt, egysejtűt és gombát. Hetek telnek el, amíg mindenkiben leülepszik, hogy pontosan kinek a bőrébe szeretne bújni, és az utolsó szőrszálig, vagy pikkelyig megtervezi maskaráját, amit majd legalább 2-3 órán át fog viselni az aktuális évben. Az első hatalmas lépést megtettük, a fejekben már ott van a jelmez, az én dolgom, hogy gondolatátvétel módszerével milliméter pontossággal (a színskálát is beleértve) átültessem a gyakorlatba. Persze, én is gondoltam arra, hogy a turiban, vagy teszkóban történő kis kutatómunkával könnyűszerrel bliccelhetném a kreatívkodást, de az én gyerekeimet nem olyan fából faragták. A tavalyi, tavalyelőtti sem jó, mert azt már viselte valaki – kizárásos alapon egy nagyobb testvér, és az fújj!

Így aztán a csecsemőringatós, álmatlan éjszakákat felváltották az „átváltoztatlak” projekt varrogatós, álmatlan éjszakái. Amikor már volt nagyobb és még kisebb is, akkor hajnalig a varrógép mellől jártam szoptatni. Nyikkanásra beugrottam a kicsi mellé, majd ha már eleget szívott, én is visszatértem szívni a Juliska szoknya mellé, hogy a pontosan hozzá illő kiskötény szabásmintáját ásítozva megfejtsem.

Örömmel jelentem, hogy mára ez elmúlt, nincs már kicsi, mind a négyen megnőttek, és én már tavaly kiszámoltam, hogy 2017 februárja lesz az a hónap, amikor egyszerre négy jelmezt kell elkészítenem. Ennek tudatában már rettegve vártam a nagy napot, amikor mindenki véglegesíti agyament ötletét, és bejelentik a farsangi maskarákra tartott igényüket.

A nagy: Gangesz. Sima ügy, úgyis mindenki Kleopátra lesz. Miss Gangesz egyetlen, és utánozhatatlan, kicsit elvont, ám anyának ez gyerekjáték. A méteráru boltban nemes egyszerűséggel folyónak degradáltam leányom eredeti ötletét az eladó hölgy kérdésére, hogy mégis milyen jelmezt varrok én ebből a hatméteres darabkából, és a függönnyel milyen terveim vannak. Az uszály ugye… mégiscsak ábrázolni kell, hogy hosszabb, mint széles. Igen, kell a vízkékből is, meg abból a szürkéskékből, szalagból adjon tíz métert! Te jó ég! Dehogy rajzolunk filctollal hullámokat, organikus maskara lesz, nem csak olyan, mintha… A Gangesz, az Gangesz. Kicsit későn kapcsoltam, már kezemben a finom kelmékkel jutott eszembe, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna 3-4 liter Duna vizet önteni egy méretes uborkásüvegbe, és elhitetni mindenkivel, hogy ez az életet adó folyadék egyenesen Nepálból származik.

Másodszülöttem fodrász jelmezével nem lesz túl sok munka, csak ollót nem szabad a suliba vinni. Meg fésűt sem, mert most vagyunk túl egy masszív tetűjárványon, szorosan fonott hajviselet ajánlott, tilos lóbálni, fejeket összedugni, sapkát cserélni, mert úgy teret adunk a szomszédolásnak, az intézményes vakarózás veszélye fenyeget. Nem baj, legyen biofodrász, kézműves iparos, úgy az igazi!

A harmadik gyerekem állatnak öltözik, mint az oviban idén mindenki. Első felindulásomban örülök is nagyon, mert tavalyról maradt egy tökéletes farkas jelmez, amit akkor szintén vérrel-verejtékkel alkottam, egy divatos műszőrme mellényből. Nézett is a butikos, amikor tartós unszolásra sem akartam felpróbálni az akciós darabot. Hogy tisztázzam magam, nem szégyenlősségről van szó, elárultam neki, hogy otthon szabóollóval darabokra vágom, és hegyes fülek, meg bozontos farok lesz belőle. Ebből az értékes, és valóban csinos farkasbőrből viszont nem kér az én drágám, mert ő bizony hiúz lesz. Nem medve, nem oroszlán, nem tigris, nem leopárd, nem is párduc, farkas végképp nem, csak, és kizárólag hiúz. A hiúz védett állat. Én védtelen. Mostanra kezdem ép elmémet veszélyben érezni, mert ez a csodálatos, és ritka teremtés éppen olyan bundát visel, amelyhez hasonlót életem végéig sem fogok találni, még a legtutibb turiban sem. Nem szürke, nem barna, világos, kicsit foltos, inkább sejtelmes, fehér mellénykével, és fekete pamacsokkal a fülek végén. Nagyfiam ebből nem enged, és szentül meg van róla győződve, hogy az ő anyukája bármire képes…

A negyedik, a kicsike, még könnyen befolyásolható, én pedig aljas módon ezt néha ki is használom. Először egyetlen, és megingathatatlan ötlete az elefánt volt, mert neki az a kedvence, pláne, ha kiselefánt. Csak akkor kezdett elgondolkodni, amikor megosztottam vele dilemmámat, és együttgondolkodásra kértem őt, hogy miként lehetne úgy a régi porszívónk csövét az orrára erősíteni, hogy az ne zavarja a farsangi lakoma elfogyasztásában. Erre még a bátyja is rátett egy lapáttal. Okosan kitalálta, hogy milyen jól mutatna két tányér elefántfül gyanánt, és azon tanakodott, hogy vajon az öccse veleszületett füleit melyik ragasztó fogja leginkább.

– Lennék inkább gyűrűsfarkú maki! – mondja a kicsi örömittas fejjel, mikor ráébred, hogy megszabadulhat szorult helyzetéből. Nem csak az ő csüggedése enyhült, az enyém is jelentősen alábbhagyott. Egy csíkos farkat bármikor összedobok az én kis makimnak.

Kiszámoltam, már csak 3 évig kell 4 jelmezt, további 2 évig 3 jelmezt, majd utána csak kettőt készíteni, és az eggyel már csukott szemmel is megbirkózom majd, ha a többiek már az érettségin törik a fejüket. 10 év múlva pedig nosztalgiával gondolok vissza a régi szép időkre, amikor a család meghitt estéken (én magam magányos éjszakákon) át a bálra készülődött ilyenkor, februárban.