Én nagyon jó asszisztens akartam lenni, csak még életemben nem láttam felnőtt beteget.
Az iskolával párhuzamosan, egy mentőző sebész barátomra akaszkodva, felkönyörögtem magam egy rohamkocsira, hogy lássak végre igazi felnőtt sérültet, megtanuljam az életmentést, a helyszíni ellátást, lássak infarktust, embóliát, aneurizma rupturát, magas vérnyomást, vonatgázolást, autóbalesetet, mérgezéseket, öngyilkosságot, vízbe fulladást, kábítószer túladagolást, bármit, amivel még életemben nem találkoztam…
Így, hogy pótoljam hiányosságaimat, három éven át, szabadidőmben, hétvégéken mentőzni jártam, s ha valaki létszám feletti kompániánkat furcsállva megkérdezte, ki vagyok én a mentőautón, a fiúk vigyorogva válaszolták, hogy „ Ja, Ő a sziréna!”
1995 júniusa óta vagyok altatós. Soha, egyetlen napot sem bántam meg az életemben, akkor sem, mikor a kimerültségtől az öltözőben beájultam a büdös klumpák közé.
…Hiszem, hogy sikerült megőrizni világomból a lényegest, ha 16 éves Fiam ilyen ajánlást ad egy barátjának, aki mandula műtétre vár nálunk : „Anyám kiváló altatós… A legjobb. Én bízom benne…”
