Mindennél jobban szerettem volna egy gyönyörűséges és összefoglaló írást adni nektek az én történetemről: hogyan lettem, vagyok az idő rabszolgája, miként élem meg a saját kimenőimről alkotott kép folyamatos változását. Amikor is, ép a legmegfelelőbb időben, kaptam egy levelet. Írásomban ezt osztanám meg veletek. Lássátok, vegyétek, osztozzatok benne velem.
Kedves Mónika!
Úgy érzem, hogy most jött el az a pillanat, hogy tollat ragadjak, és leírjam figyelmeztető levelemet, melyet az a tény diktált, hogy meglátásom szerint, kezdesz becsavarodni, megszürkülni, aszalódni, és egyszerűen szólva rossz úton járni. Mindig szerettelek, és őszinte voltam hozzád, most is azt teszem: elegem lett belőled. Hogy jutottam el idáig? Most akkor ülj le szépen és figyelmesen olvasd végig ezeket a sorokat.
Gyerekkorodtól jól kijöttünk egymással, kisebb-nagyobb bakik után mindig visszataláltál önmagadhoz, segítő tanácsaimra hallgatva. Felnőttél, lediplomáztál, boldog voltál, vidám és szétszórt, de lelkes. Csupa élet. Aztán lett egy kedves férjed, hivatásod (elszánt tanár néninek tartottalak és tartalak ma is), három szép gyereked. Mosás, főzés, pincsi-pancsi, mondókázás, befőzés meg miegymás. Kertes ház, és szabadság. Gyerekek, férj meg fullos háztartás mellett is fordítottál időt kedvteléseidre. Szerettem benned, hogy segítőkészséged arra terelt, amerre én is jónak gondoltam. Egyesületi tagság, állandó rovat a helyi újságban, zeneoktatás, kultúrmisszió, barátnőzés…. Öröm másnak és feltöltődés neked. Hidd el tényleg csodás dolog, hogy három kicsi gyerek, meg egy házikoszthoz magasan szocializált férj mellett, el tudtál csenni egy-egy délutánt, estét. Te persze azt gondoltad, ez kevés, kicsi, nem elég, 48 óra kéne, meg még több idő. Égtél, lángoltál, meleget adtál. Aztán történt valami. Akkor kezdődtek a bajok. Már kevés volt a kis falu, a lekvárfőzés, a karitatív miegymás. 8 év után visszavágytál a régi munkahelyedre, tanítani. Szerettek, visszavártak, kellettél. Újra dolgozó nővé alakultál. És rám hivatkozva lassan kezdtél talajt veszíteni. Mindenütt ott voltál, és nem voltál ott sehol. Legalább is ezt mondogattad, hogy hát a gyerekek, meg a háztartás, meg a férjed, és a munka is, és a hivatás, meg a megfelelés! Persze nagyképűen hozzátetted, te senkinek nem akarsz megfelelni, csak magadnak. Na, ez volt a legnagyobb hiba! Mert mit is vársz el magadtól? Nézzük csak! A gyerekeid maximális mentorálása, helytállni a munkahelyeden, elégedett férjjel találkozni délutánonként, házi koszt, meg tiszta udvar, rendes ház. Meg befőzés, és ……. és csak kattogsz, és kattogsz, és csavarodsz, és túlpörögsz. Közben folyamatosan hallgatom, már a könyökömön jössz ki, hogy bezzeg másoknak van ideje műkörmöshöz menni is, meg hetente háromszor edzőterembe járni, és a gyereket furikázni 50 kilométerre boxedzésre, és századdiplomázni, meg lakberendező tanfolyamra járni, és te meg hajat se mostál egy hete. És minden napom azzal telik, hogy engem emlegetve, megnyúlott mártírképpel hajtod álomra a fejed, azon a párnán, amin ma se cseréltél huzatot, mert nincs időd. Kérdem én, mint te szoktad gyermekeidtől ,,, szüljek neked vagy izzadjak” időt? Szóval, édes kedves gyerekem, csak annyit mondanék, hogy ha ezt így folytatod, 15 év múlva a föld alá sajnálod magad, és itt hagysz 3 gyönyörűségesen jó és okos gyereket, meg egy szerencsétlenné degradált férjet. Legjobb esélyedet tekintve: árnyéka se leszel önmagadnak. PONT AZT FOGOD ELÉRNI, amit minden nap el akarsz kerülni: a saját magad és családod összeomlását. Szóval, egyetlen drága Mónikám, kapd össze magadat, és tegyél rendet az időbeosztásodba, de sürgősen, MERT EZ IS OLYAN nálad fiam, mint a fogyókúrád, hogy majd holnap. MA és MOST kell idő arra, amit régen is szerettél, ami örömet okozott, energiát és lelkesedést adott. Vállalni kell a konfliktust, mondjon mindenki, amit akar, szóljanak meg, pletykáljanak ki, tegyen a férjed megjegyzést, állj ki magadért! A testi -lelki egészséged és a családod érdekében. Kérlek szépen, változz vissza azzá, akivel én is jól kijöttem egykor. Ne hivatkozz rám folyton, hogy miattam nem tehetsz mást, mert ez nem igaz. Szánj újra időt a magad örömeire, mert a te örömed, a családodé is lesz, akiket mindig mindennél előbbre valónak tartasz.
Egyszóval kedvesem, csak ennyit akartam mondani. Mindig a legjobb barátom maradsz, és mindig szeretni foglak, akkor is, ha nem fogadod meg a tanácsaimat. Most remélem, mosolyogsz, és csak remélni tudom, hogy újra megtalálod a magad óráit. Hiszen ami, jár, az jár. NEKED is….
Szeretettel : a lelkiismereted
Most épem megfogadom a tanácsát: kimenőt adtam magamnak, és írok. Nem sírok. Sok-sok történetem van. Meg akarom osztani. És meg is teszem. Magamért. A családomért. Hogy egészséges maradjak…
